BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Másfél millió forintot lopott az ügyfelétől egy prostituált

Lopás miatt az ügyészség végrehajtandó börtönt kért egy prostituált ellen a Kecskeméti Járásbíróságtól.

Másfél millió forinttal rövidítette meg az egyik ügyfelét egy kecskeméti prostituált a kifizetett együttlét után – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében.

A férfi március 15-én, Kecskeméten egyezett meg a nővel, a férfi autójában véghez is vitték a szóbeli megállapodás tárgyát. 

A férfi gyanútlanul a kocsi hátsó ülésére rakta a kabátját, amiben 1,5 millió forintnyi készpénz, iratai és jogosítványa volt.

Fotó: Shutterstock

Az aktus után a nő a ruhájába rejtette a férfi kabátját, majd miután megkapta a fizetséget, egy kereszteződésben kiszállt az autóból. A férfi a lopást csak később vette észre, ekkor értesítette a rendőrséget.

A tolvaj elégette a férfi kabátját és igazolványait. Azt nem tudni, hogy mit csinált a pénzzel, természetesen a férfi kérte a kár megtérítését. A büntetett előéletű nőt a rendőrök a lopás után három nappal vették őrizetbe, majd a bíróság letartóztatta.

Az ügyészség a nőre végrehajtandó börtönt, valamint közügyektől eltiltás kiszabását kérte a Kecskeméti Járásbíróságtól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.