A 2021. augusztus 10-15. között Sukoróra érkező fesztivál a Velencei-tó adta lehetőségeket kihasználva, hiánypótló stranddal gazdagította a térséget. Az úszáslehetőség mellett különböző vízi sportok szélesítik így az EFOTT napközbeni programpalettáját.

Fotó: EFOTT

A rendezvény ideje alatt 32 sportágat próbálhatnak ki ingyenesen az érdeklődők, és találkozhatnak olimpiai sportágak képviselőivel is.

Az EFOTT-szervezők által kiépített Sukorói Szabadstrand a fesztivállal egyidőben, augusztus 10-én nyit meg, és azt a rendezvény látogatói, valamint a helyi lakosok vehetik birtokba.

Az EFOTT-ot „az ország legsportosabb fesztiváljaként” tartják számon, és a szervezők az olimpia évében igyekeznek még több lehetőséget felsorakoztatni, köztük olyan újdonságokat, amelyekre még nem volt példa a fesztivál történetében, pl.: dartsfoci, kickbox, petanque, sumo, frizbi vagy trambulinozás. Az újonnan nyíló strand lehetőséget biztosít vízi, illetve vízparti sportoknak is, így például strandröpladázni, vízifocizni, SUP-olni, sárkányhajózni is lehet, az evezős lehetőségek között pedig idén először a tengeri evezős versenyhajó is kipróbálható lesz.

Fotó: EFOTT

A sport egyébként idén már a nulladik napon (aug. 10. kedd) beköszönt a fesztivál életébe: a Giro d’EFOTT elnevezésű program keretein belül a jelentkezők szervezetten tekerhetik körbe a Velencei-tavat, egészen a fesztivál bejáratáig. A rendezvény minden napján Sportfalu áll az érdeklődők rendelkezésére, hogy több tucatnyi sportágat próbálhassanak ki.