A szlovák pénzügyminisztérium szakértői kiszámolták, hogy átlagosan 4384 euróba (valamivel több mint másfél millió forint) kerül egy be nem oltott, megfertőződött személy a szlovák államnak. Az összesítés során számos tényezőt figyelembe vettek, például az adott személy életkorát, a munkából való kiesés vagy a kórházi ellátás költségeit — írja az Újszó.

Fotó: VLADIMIR SIMICEK  / AFP

A szakemberek ezért több megoldási javaslatot is bemutattak, hogyan lehetne minél több állampolgárt meggyőzni az oltás felvételének fontosságáról. 

Ennek költséghatékony formája lenne, ha az oltottakat különböző engedményekben részesítenék és mentesítenék a járványügyi korlátozások alól. A felmérések alapján ily módon a népesség 13 százalékát lehetne meggyőzni a vakcina felvételéről. Ezen kívül felvetették annak lehetőségét is, hogy fizetett szabadnap járjon azon munkavállalóknak, akik beoltatták magukat, valamint azt, hogy meghatározott szektorok munkavállalói számára kötelezővé tegyék a vakcinát. Nem utolsósorban a szakemberek a közvetítői bónuszok bevezetését is javasolták, melynek alkalmazása korábban már több országban is sikeres volt, többek között Angliában, a HPV elleni védőoltások népszerűsítése során. Szlovákiában akkor lenne sikeres a bónuszrendszer, amennyiben 24 ezer ember venné fel ennek hatására a vakcinát.

Szlovákia úgynevezett vakcinalottót is indított, melyen minden beoltott személy részt vehet. A nyereményjáték nyerteseit 100-tól több százezer euróig terjedő nyereményekkel díjazzák. A lottóra ráfordított 26,4 millió euró már akkor megtérülne, ha 6 ezer fő döntene amellett, hogy beoltatja magát.

Szlovákiában február 8-tól lépett életbe az úgynevezett Covid-automata, egy olyan keretrendszer, amely a járványintézkedések enyhítésének vagy szigorításának automatizálására szolgál a fertőzöttek aktuális számának tükrében.

Fotó: Oliver Ondras / Sputnik / AFP

A Covid-automata július 19-én módosított változatában különböző színek (zöld, narancssárga, piros, bordó és fekete) jelölik az aktuális járványhelyzetet. Egyelőre minden járás zöld besorolású, és eddig egyik körzetben sem alakult ki a delta variáns miatti gócpont. A zöld besorolás esetén a legenyhébb óvintézkedések vannak érvényben (például a kötelező érvényű beltéri maszkviselés).

Az automata rendszer előnye, hogy képes a járványügyi adatokban észlelt változásokra gyorsan reagálni. 

A kifinomult rendszer továbbá az alacsonyabb fertőzöttségű területek besorolását is könnyen felülírhatja. A nagyobb agglomerációval rendelkező területeken, például Pozsonyban, Kassán és Besztercebányán várható a fertőzési számok romlása. 

Nem zárható ki, hogy az étterem-tulajdonosok szabadon dönthetnek majd arról milyen előírások vonatkoznak saját vendéglátó egységükre. A tulajdonosok  3 lehetőség közül választhatnak majd, amennyiben életbe lép a rendelkezés: kizárólag védett személyek kereshetik fel az adott vendéglátóhelyet; beengedik a negatív teszttel rendelkezőket és azokat is, akik átestek a fertőzésen; beoltottak és oltatlanok számára egyaránt engedélyezik a belépést.