A magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül, amelynek termelése az idei első félévben 11 százalékkal növekedett — jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint hétfőn Nyírmeggyesen.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A Parmen Konzervipari Zrt. nyírmeggyesi beruházásának keretében a vállalat bővítette a gyártócsarnokát, új raktárat épített, illetve technológiafejlesztés is történt. 

A projekt értéke 560 millió forint, ehhez a kormány 280 millió forint támogatást nyújtott, amiért cserébe 250 munkahely megmaradása vált garantálttá. 

A miniszter beszédében rendkívül sikeresnek nevezte a magyar élelmiszeripart, és közölte, annak termelési értéke idén meghaladja a 2000 milliárd forintot, az ágazat pedig több mint 143 ezer ember számára biztosít munkalehetőséget. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek kezelése érdekében támogatta a vállalkozásokat abban, hogy leépítések helyett új beruházásokat hajtsanak végre. 

Ez a politika sikeresnek bizonyult, és lehetővé tette, hogy célként tűzzük ki a magyar bruttó hazai termék (GDP) 5,5 százalékos idei növekedését

— mondta a miniszter.
Hozzátette, sok beruházásra van szükség ahhoz, hogy az ország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon, de ezen a téren is működnek az intézkedések. 

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Idén a második negyedévben 10,8 százalékkal több beruházásra került sor, mint tavaly, a magyar gazdaság beruházási rátája eddig 27,5 százalékos, ami a legjobbak között van az Európai Unióban.

Arról is beszámolt, hogy jelenleg 49 beruházás zajlik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 27 milliárd forint értékben, amelyekhez az állam 12 milliárd forint támogatást nyújtott. Mint mondta, tízezer munkahelyet sikerült így megőrizni, amelyeknek egy jelentős része veszélybe került volna a vállalatok beruházásai és a kormány támogató politikája híján.


A tájékoztatás szerint a Parmen Konzervipari Zrt. kapacitásbővítése nyomán új termékekkel egészül ki a portfólió, s két év alatt mintegy 30 százalékos termelésnövekedésre lesz lehetőség, így 250 munkahely válik "betonbiztossá" hosszú távon. A vállalat bevételeinek 48 százaléka a külpiacokról származik.