Tévékamerák előtt, a Fehér Házban vette fel a harmadik, Pfizer-oltását Joe Biden amerikai elnök –  írja a The Guardian.

A legfontosabb dolog, amit meg kell tennünk, hogy minél több embert beoltassunk (...) Kérem, kérem, lépjék meg ezt a helyes lépést. Kérem, vegyék fel az oltást. Ez az ami megmentheti az ön és az ön körül lévő emberek életét is

– mondta az elnök. 

Fotó: MTI/EPA/SIPA/Pool/Ken Cedeno

Az Egyesült Államokban 

azok a személyek jogosultak a harmadik, emlékeztető oltás felvételére, akik legalább hat hónapja kapták meg a második adag Pfizer/BioNTech-vakcinájukat. 

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) egyelőre nem hagyta jóvá a Moderna emlékeztető oltásra vonatkozó kérelmét, a Johnson & Johnson vállalat pedig még be sem nyújtotta azt.

Biden emlékeztette az újságírókat, hogy jogosult a harmadik oltás felvételére, mert 78 éves. Azt is mondta, hogy a first lady, Jill Biden is megkapja az emlékeztet oltását.

A felnőttek több mint 77 százaléka a kapott legalább egy oltást

 – mondta. Hozzátette, 

körülbelül 22 százalékuk nem kapott még semmilyen vakcinát, ez a kisebbség pedig „rettentő sok kárt okoz az államok több megyéjében is”.

Biden azt mondta, szerdán Chicagóba utazik, hogy több munkáltatót is rávegyen az alkalmazottak kötelező beoltatására. Miután egy nővér beadta az elnök harmadik oltását, Biden lehúzta az ingujját, begombolta a mandzsettáját, és a jelen lévő újságíróknak azt mondta: 

Született optimista vagyok (....) Azt hiszem a dolgok jóra fordulnak, és mindent meg fogunk oldani.