BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Színt vallott a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke

Kordás László Facebook-videóban jelentette be, hogy lemond a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöki tisztségéről.

Belép a Demokratikus Koalícióba Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. A facebookon tett bejelentése szerint, lépésével többet tehet majd a magyar dolgozókért, egyúttal hitet tett Dobrev Klára mellett.

Fotó: Beli Balazs / szakszervezetek.hu

Kordás László szakszervezeti vezető érdekvédelmi karrierje alapvetően a 2002 utáni időszakhoz köthető, olyannyira, hogy egy időre át is ült a „másik oldalra”, 2004-ben ugyanis

elvállalta a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkári megbízatását a Gyurcsány-kormányban.

A Mandiner korábbi összefoglalója szerint 2010-es kormányváltás után aztán újra a munkavállalók védelmezőjeként folytatta ténykedését, s vált az MSZP-től „nem túl nagy távolságot tartó” Közmunkás Szakszervezet főtitkárává. Részt vett a szocialisták közreműködésével a kormány ellen szervezett, úgynevezett „éhségmeneteken” is – miközben többmilliós Harley–Davidsonnal tűnt fel különböző motoros-fesztiválokon. A MASZ élére 2015-ben választották.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.