Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren közzétett üzenetében a terrortámadásban elhunytakra emlékezett és tiszteletét fejezte ki mindazoknak, akik életüket kockáztatták mások megmentéséért.

Még a legsötétebb, a megpróbáltatásokkal teli legnehezebb időkben is képes megmutatkozni az emberi természet legjobb oldala

– fogalmazott. Hozzátette hogy az Európai Unió kiáll az Egyesült Államok mellett a gyűlölet elleni küzdelmében, valamint a szabadság védelmében vívott harcában.

Fotó: John Lamparski / NurPhoto / AFP

Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke azt hangoztatta, hogy az Európai Unió az Egyesült Államok és Joe Biden amerikai elnök mellett ál a terrorizmus és a szélsőségesség minden formája elleni küzdelmében.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke üzenetében azt hangsúlyozta, hogy 2001. szeptember 11. megváltoztatta a világ történetét, a nap nyitott seb marad az emberiség szívén.

Húsz évvel később a terrorizmus elleni küzdelemnek nincs vége, mindig ébernek kell maradni – figyelmeztetett az EP elnöke.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 19 terroristája 2001. szeptember 11-én eltérített négy kereskedelmi repülőgépet az Egyesült Államok területén. Kettőt közülük a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba vezettek, egy repülőgép a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületébe csapódott. A negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat), az utasok ellenállása miatt lezuhant a pennsylvaniai Shanksville-nél. A történelem legvéresebb merényletsorozatában csaknem háromezren vesztették életüket.