BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Barbados elszakad a brit monarchiától

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A karib-térségi szigetállam köztársaság lesz, már meg is választották az első elnökét.

Barbados november végén elszakad a brit monarchiától, köztársaság lesz, és most megválasztották az első elnökét, a 72 éves Dame Sandra Masont, aki 2018 óta az ország főkormányzója, vagyis az államfő angol királynő képviselője az országban.

Fotó: John Stillwell / POOL / AFP

A köztársasági elnököt a parlament választotta meg. November 30-i eskütétele egybeesik majd az ország függetlenné válásának 55. évfordulójával.

A karibi szigetországban az államformaváltást már 1998-ban javasolták egy alkotmányfelülvizsgálat eredményeképpen

  jegyezte meg a BBC brit közszolgálati média.

A 285 ezer lakosú Barbados a Karib-tenger egyik legnépesebb és leggazdagabb országa. 

Valamikor nagyon függött a cukorexportjától, de azóta az idegenforgalom és a bankszektor is fontos bevételi forrása lett.

De nem Barbados az első karibi ország a volt brit gyarmatbirodalmon belül, amely köztársasággá válik: Guyana már 1970-ben az lett csupán négy évvel a függetlenné válás után , és köztársaság lett még Trinidad és Tobago 1976-ban, valamint a Dominikai Közösség is 1978-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.