Szombaton és vasárnap rendezik meg a 36. Spar Budapest Maraton Fesztivált, így a futóké lesz a főváros a hétvégén.  
Két nap alatt kilenc távon indulhatnak a futni vágyók. Bár a tavalyihoz képest idén szabadabb körülmények között rendezheti meg a fesztivált a Budapest Sportiroda, de csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni az eseményen.

Fotó: Shutterstock

A rendezők a szokásosnál kevesebb indulóra, de így is 10 ezer fölötti létszámra számítanak, az utazási korlátozások ellenére már több mint 700 külföldi futó nevezett. 

Az előző években megszokott maratoni útvonalat — a Lánchíd felújítása miatt — módosítani kellett, a Duna két partján haladnak majd a versenyzők, átfutva a Margitszigeten.

Szombaton a rövidebb távoké lesz a főszerep, ezen a napon rajtol a minimaraton (5 km), a 10 kilométer, és a 4x2 kilométeres váltó, lesz családi futás, esélyegyenlőségi futam, maratonka és gyalogolni is lehet. Vasárnap 9 órakor indulnak a klasszikus táv résztvevői a Pázmány Péter sétányról, hozzájuk csatlakoznak majd a 30 kilométeresek.

Idén is sok újonc jelentkezett, több mint 700-an fognak neki vágni a 42,195 kilométernek. Ezt a távot nemcsak egyéniben, hanem párban vagy négyfős váltóban is megtehetik a versenyzők.

A helyszínen felállítanak egy emléksátort az idén elhunyt világbajnok tájfutó, a Nemzet Sportolója, Monspart Sarolta tiszteletére.