BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Létrejött Magyarország első állatvédelmi kódexe

Az Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet írta alá az állatok világnapja alkalmából.

Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe; a kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert írta alá az állatok világnapja alkalmából.

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az Állatorvostudományi Egyetem, mint a hazai állatvédelmi kutatások és szakemberképzés legfontosabb helyszíne, örömmel vállalkozott arra, hogy összegyűjtse és közös munkára kérje fel a Kódex első körös aláíróit, vagyis az új közösség alapítóit. 

A résztvevők munkacsoporti egyeztetés során véglegesítették a Kódex szövegét, és együttesen lépnek fel az állatok védelme és a felelős állattartás népszerűsítése mellett.

Sótonyi Péter köszönetét fejezte ki a Kódex első aláíróinak, és hozzátette, hogy egy olyan állatszerető, értékelvű közösség született, amelynek tagjai önkéntes elkötelezettséget vállalnak a szakmai alapokon és együttműködésen nyugvó állatvédelem mellett. 
 

A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg. 

Ahhoz, hogy a kódexben leírtak egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség - tette hozzá.

A Kódex első aláírói, vagyis Alapítói a következő szervezetek:

Állatorvostudományi Egyetem (kezdeményező)

Agrárminisztérium, Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos 

Országos Rendőr-főkapitányság

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Magyar Állatorvosi Kamara

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Fővárosi Állat- és Növénykert

Országos Magyar Vadászati Védegylet

Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft.

NOÉ Állatotthon Alapítvány

Állatmentő Szolgálat Alapítvány

Hangya Közösség

Ebugatta.hu

Kutyabarat.hu

Hunland Trans Kft.

A kódexet aláírhatja minden állatokkal foglalkozó, valamint állatokról kommunikáló magyarországi szervezet, amely magáénak érzi és elfogadja a dokumentumban foglaltakat. Az okmány szövege elolvasható a www.univet.hu weboldalon — hangzott el a hétfői eseményen.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.