Az elmúlt évtizedek legnagyobb olaszországi maffiaperének első ítélethirdetésén hetven embert találtak bűnösnek – számolt be róla a BBC.

A nagy múltú és hírhedt ’Ndrangheta maffiacsalád 70 tagját találta bűnösnek az olasz bíróság, többségüket gyilkossági kísérlet és zsarolás vádjával.

A következő két évben az egyik legerősebb és leggazdagabb olasz maffiacsoport elleni vizsgálatok keretében további 355 maffiózó és korrupt tisztségviselő áll majd bíróság elé.

A szombati ítélethirdetés során a 70 elítélt mellett 21 embert felmentettek a vádak alól.

A több éves eljárás több száz ügyvéd és közel ezer szemtanú bevonásával történik.

A szombati „maxi perek” zárt ajtók mögött zajlottak egy speciálisan átalakított tárgyalóteremben a calabriai Lamezia városában.

A bírák az elítéltek közül hat személynek az ügyészek által kért maximális, 20 éves börtönbüntetést szabták ki.

Fotó: Alberto Pizzoli / AFP

A 'Ndrangheta az egyik legszervezettebb olaszországi bűnszövetkezet, amely közel 150 családból áll. A jelenleg zajló per azonban csak egy ilyen családot vesz célba, a Mancuso családot.

A hosszú vádiratban kábítószerrel, gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel, zsarolással, uzsorakölcsönnel, hivatali titkok felfedésével és hivatali visszaéléssel kapcsolatos vádak sora szerepel. A fővádlottak a család feje a 67 éves Luigi Mancuso, akit „a nagybácsi” becenéven ismernek, és a 68 éves volt szenátor, Giancarlo Pittelli, aki az ügyészek szerint a fehérgalléros partnere volt a maffiacsaládnak. Mindketten egy későbbi időpontban hosszabb bírósági tárgyalásra számíthatnak.

Az ügyet egy igazi nagyágyú, az Olaszország egyik legelismertebb maffiaügyészének számító Nicola Gratteri vezeti, aki évtizedeken át küzdött az olasz bűnbandák ellen, emiatt több mint 30 éve él rendőri védelem alatt.

A 'Ndrangheta az 1980-as évek végi pereket követően erősödött meg, azon a perek ugyanis jelentősen meggyengítették a szicíliai Cosa Nostra maffiacsaládokat. A 'Ndrangheta jó néhány illegális tevékenységben vállal aktív szerepet, de a kokainkereskedelemre specializálódott, és a feltételezések szerint az európai csaknem 80 százaléka a maffiacsoport ellenőrzésén keresztül zajlik.