Amerikai szakértőkből álló testület szavazott arról, hogy inkább a Pfizer és a Moderna oltóanyagát használják a koronavírus ellen, mivel a Johnson & Johnson's vakcina halálos mellékhatásokkal jár – írja a BBC.

Eddig bizonyítottan 57 személynél alakult ki vérrög képződési probléma, 36-an kerültek intenzív osztályra és 

kilenc ember, köztük hét nő és két férfi hunyt el az oltás után.

Fotó: Shutterstock

Az Egyesült Államokban összesen 16 millió lakos kapott egydózisú J&J vakcinát. Most azonban ellenjavallttá vált, csak azok kapják meg, akik kifejezetten azt kérik.

A halottak életkora 28 és 62 év közötti, többségük elhízott volt.

Az eddigi halálesetek mindegyike az oltást követő egy hónapon belül, többségük kilenc nap után következett be.

Mindeközben a Bloomberg egy friss kutatásra alapozva arról ír, hogy a Szputnyik-V, a Johnson & Johnson's és a Sinopharm vakcinája nem bizonyult hatásosnak az omikronnal szemben, mert nem termelik a védekezéshez szükséges antitestet.