Idén is elvégzi a fényfüzérek és dekorációs célú világítástechnikai termékek szezonális ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.

A közleményből kiderült, hogy az eddigiekben vizsgált termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek, sőt sok esetben a problémás árucikkek egyszerre akár hét-nyolc szempontból is kifogásolhatónak bizonyultak.

Az elektromos díszek így nem kevésbé tűzveszélyesek, mint sok ragyogó gyertya, ráadásul utóbbiak garantáltan nem ráznak. Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma hosszú évek óta vizsgálja a szezonális termékeket annak érdekében, hogy a veszélyesek kiszűrésével elejét vegye a baleseteknek.

Fotó: Shutterstock

Mindeddig 31 terméket vizsgált meg a laboratórium a boltok kínálatából, ezek közül 24 vérzett el az ellenőrzés során. 

Ezek áramütés- és/vagy tűzveszélyes termékek, melyek jellemzően nem csak egy, hanem többnyire hét-nyolc hibát tartalmaznak. 

Gyakori hiányosság, hogy a vezeték nincs megfelelően rögzítve és kettős helyett csak alapszigetelést tartalmaz, esetleg keresztmetszete nem éri el a szabványos vastagságot.

Sok esetben a csatlakozódugó kis mérete miatt a bedugaszoláskor a használó keze feszültség alatt álló részekkel érintkezhet. Gyakran ajánlottak kültéri használatra a víz behatolása ellen nem védett terméket. A hiányosságok az áramütés, égési sérülés, lakástűz veszélyével fenyegetnek. Huszonegy terméket kell visszahívni a vásárlóktól azért, mert kigyulladhatnak és rázhatnak is. A vizsgálati eredmények a Fogyasztóvédelmi Portálon olvashatók.

A veszélyes termékek zöme szokás szerint filléres vegyeskereskedésekből, piaci vagy alkalmi árusítóhelyekről származott, ezért a közlemény a vásárlás helyének körültekintő megválasztását javasolja. Intő jel lehet még, ha a terméken nem szerepel a gyártó és importáló neve, márka vagy azonosító jele és címe, nincs típus- vagy modellszámuk, nem tüntetik fel rajtuk a műszaki adataikat, hiányzik vagy nem megfelelő formájú a CE jelölés.

Schanda Tamás miniszterhelyettes szerint a fényfüzérek vizsgálata december végéig folytatódik és  várható a jelöletlen, beazonosíthatatlan termékek elkobzása is. Kiemelte, hogy az elmúlt hetekben összesen 35 ezer darab selejtes terméket már a vámhatáron feltartóztattak, amivel a magyar emberek mellett az európai polgárokat is védjük.