A Vállalkozások munkaerő támogatása című programban igényelhető kormányzati vállalás összege a korábbi havi 100 ezer forintról, 150 ezer forintra emelkedik február 1-től 

– mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. 

Fotó: Shutterstock

Bodó Sándor hozzátette, 

3+6 hónapos foglalkoztatást biztosít a program, amelyben a cégek az első három hónapot követő hat hónapos továbbfoglalkoztatáshoz igényelhetik majd havonta ezt a legfeljebb 150 ezer forintos összeget. 

Kiemelte, a hátrányos helyzetűek, akik esetleg már hosszabb ideje regisztrált álláskeresők, valamint az alacsony iskolai végzettségű és a szakképzett fiatal álláskeresők foglalkoztatására helyezik a hangsúlyt a programban. 

Közölte, a és a garantált bérminimum emelkedése miatt az első három hónapban igényelhető támogatás maximális összege 

az alacsony iskolai végzettségűeknél havi 193 347 forintról 226 ezer forintra, a fiatal szakképzetteknél havi 438 ezer forintról 520 ezer forintra, míg a hátrányos helyzetűeknél 251 100 forintról 300 ezer forintra nőtt havonta.

A támogatási időszak első 3 hónapjában érhetőek el ezek az összegek, amelyeket teljes mértékben a program finanszíroz, így a vállalkozásoknak ehhez nem kell önerőt biztosítaniuk. Arra azonban figyelni kell, hogy az első három hónapban megállapított bért kell a vállalkozásoknak a következő hat hónapban is fizetniük.