Szijjártó Péter Facebookon közzétett videóban közölt részleteket a Kazahsztánban maradt magyarok evakuálásáról és az országban kialakult helyzetről. A külügyminiszter leszögezte, hogy Kazahsztán stratégiai partnerünk és Magyarország mindig kiemelt figyelmet fordított a közép-ázsiai térségre, mert az ottani helyzet alapvetően meg tudja határozni az európai biztonsági helyzetet is.

Az országban lezajlott eseményeket az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletként és a kazah állam elleni jól koordinált támadásként jellemezte. Ezt követően a külügyminiszter közölte, hogy

Orbán Viktor miniszterelnök szolidaritásáról és részvétéről biztosította telefonon Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnököt

és felajánlotta segítségét is, sőt ezt a Türk államok Szervezetének főtitkárságán keresztül már a múlt héten megtette Magyarország.

Orbán Viktor és Kaszim-Zsomart Tokajev Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Kedden a Türk államok Szervezetének külügyminiszterei videókonferenciát tartanak, amin – a szervezetben megfigyelőként részt vevő Magyarország képviseletében – Szijjártó is részt vesz majd.

Ezt követően a külügyminiszter rátért az országban tartózkodó magyarok evakuálásával kapcsolatos történésekre. Az országban jelenleg mintegy 100 magyar állampolgár tartózkodik, akik közül körülbelül 80-an egy nagy energetikai cég alkalmazottjaiként dolgoznak és a héten várható váltásuk, amiben a külügyminisztérium szükség esetén hajlandó is segíteni.

Ennél azonban Szijjártó szerint sürgősebb volt az evakuációt kérő 12 állampolgár segítése. Közülük kettőt már a múlt hét végén sikerült hazahozni, mivel a nurszultáni és az aktobei repülőtér működött ekkor. Azonban az ország legnagyobb városának, Almatinak a reptere kereskedelmi szempontból a mai napig nem üzemel. A szárazföldi evakuáció pedig nem lehetséges, erre nálunk jóval nagyobb és erősebb szövetségeseink sem voltak képesek eddig. Noha Magyarország is szívesen részt vett volna ezen szövetségekkel közös akcióban, ez végül nem működött.

Ugyanakkor három főt sikerült Nurszultánba juttatni, így hét menekülni szándékozó magyar maradt az országban.

Vasárnap reggel Szijjártó az orosz külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval beszélt,

mivel tudomása volt egy orosz evakuációs járat szervezéséről. Noha eredetileg ez a gép csak orosz állampolgárokat szállított volna, végül Lavrov beleegyezett a magyarok kimentésének segítésébe. Az orosz szervezésű evakuációs járatra végül a hét menekülni szándékozó honfitársunkból hat felszállt.

A bejegyzés közzétételekor a gép még a levegőben volt célja, egy Moszkva közeli katonai repülőtér irányába. A leszálláskor a moszkvai nagykövetség munkatársai már várják őket és a vízum és egyéb bürokratikus ügyek elintézését követően átszállítják őket az egyik moszkvai kereskedelmi repülőtérre, ahonnan a Magyar Honvédség egyik gépe hozza haza őket.

A tervek szerint a késő esti órákban érhetnek haza.

A külügyminiszter szavait a Kazahsztánban, Biskekben és Moszkvában dolgozó diplomaták munkájának megköszönésével zárta.