BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elszabadult kínai rakéta csapódik a Holdba heteken belül

A földi jármű várhatóan március 4-én csapódik az égitestbe.

Várhatóan március 4-én egy elszabadult kínai rakéta csapódik majd be a Holdba – adta hírül az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. 

A szervezet korábban a SpaceX egyik rakétájaként azonosította a járművet, de kiderült, hogy az egy kínai gyártmány, egy néhány évvel ezelőtti holdmisszió után maradhatott hátra. 

A becsapódást amerikai idő szerint március 4-én a reggeli órákra becsülik a csillagászok, ám az a Földről nem lesz majd látható, ugyanis a Hold túloldalára várható – írja a CNN amerikai híroldal. 

Becsapódáskor a rakéta várhatóan megsemmisül és egy 10-20 méteres krátert váj majd a Föld égi kísérőjének testébe. 

Fotó: SANJAY HADKAR/AFP

A kutatók egyébként már többször felhívták a figyelmet arra, hogy kevés figyelem irányul a hasonló űrszemét irányába: ami ilyen távol van a Földtől, azokat nem követik nyomon az űrügynökségek, pedig ugyanolyan veszélyt jelenthetnek az űrutazásra. 

Ezért lenne szükség tisztán tartani az űrnek ezt a részét. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.