BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jóváhagyta a szlovák kormány a korlátozások feloldását

A kormány a szerdai ülésén elfogadta a vonatkozó módosítást, amely február 26-án lép hatályba.

Szlovákiában a  járványellenes óvintézkedések lazításának első fázisában eltörlik az  OTP-, OP- és OP+-rezsimeket a létszámkorlátokkal együtt – írja az Új Szó. A kormány a szerdai ülésén elfogadta a vonatkozó módosítást, amely február 26-án lép hatályba. 

Február 26-tól a koronavírus-fertőzés terjedésének szempontjából közepesen rizikósnak tartott rendezvényeken ötszáz főre emelik a résztvevők számát, illetőleg a létesítmény befogadóképességének 50 százalékát használhatják ki – írja a lap. A legveszélyesebbnek tartott rendezvényeken (például temetések és esküvők) maximálisan ötven személy vehet részt alap-rezsimben (azaz oltási igazolás, covidon való átesésről szóló igazolás, illetve negatív koronavírus-teszt felmutatása nélkül).

Fotó: PETER LAZAR / AFP

A sportversenyeken és edzéseken legfeljebb száz sportoló vehet részt. Megnyílnak a fitnesztermek, a wellnessek, az aquaparkok és a fürdőhelyek is, a belépők száma azonban legfeljebb ötven lehet, illetve zárt térben egy személyre 15 négyzetmétert kell számolni.

Hamarosan Lengyelországban is sokkal könnyebb lesz az élet: március 1-jétől eltörlik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legtöbb korlátozást, ugyanakkor megtartják az orrot és szájat eltakaró maszk használatának kötelezettségét a zárt terekben – jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.