Közterhek csökkentésére kiépített céghálózattal 150 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy férfi és hét társa az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – tájékoztatott a Somogy Megyei Főügyészség pénteken. A hatvanas éveiben járó férfi és két, a cégek operatív működtetésében aktív részt vállaló bűntársa adózási rendszert dolgozott ki az elkövetéshez használt fővállalkozás alá szervezve.

Az általuk foglalkoztatott portásokat, vagyonőröket más strómancégekbe jelentették be, mentesülve a dolgozók utáni közterhek befizetése alól.

A vádlottak a strómancégek fiktív számláit is befogadták a fővállalkozásba, amivel az általános forgalmi adójukat csökkentették – tették hozzá. Kiemelték, hogy a cégpiramisnak a fővállalkozás alá szervezett cégei tényleges tevékenységet nem végeztek, a névlegesen nyújtott őrzési szolgáltatásuk ellenértéke csak keresztülfolyt a bankszámlájukon.

Fotó: Muzslay Péter / Somogyi Hírlap

A cégek az áfabevallási kötelezettségüknek nagyrészt eleget tettek ugyan, de nem fizették be az általános forgalmi adót, és valótlan tartalmú számlákat bocsátottak ki a cégpiramisban felettük álló gazdasági társaságnak, ezeket végül a fővállalkozás használta fel a könyvelésében és az adóbevallásaiban. Kitértek rá, hogy a bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó vádlottak mellett öten a strómancégek működtetésében vettek részt.

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat,

és indítványozta a Kaposvári Törvényszéknek, hogy hat embert végrehajtandó, egyet felfüggesztett szabadságvesztésre, egyet pénzbüntetésre ítéljen. A vádhatóság emellett vagyonelkobzás és pénzbírság alkalmazását, valamint az egyik strómancég megszüntetését is kéri a bíróságtól.