A Magyar Nemzet közölt arról egy írást, hogy az orosz hadügyminiszter, Szergej Sojgu vezetésével több ukrán portál szerint puccs készül Vlagyimir Putyin ellen. Az ukrán lapok meg nem nevezett amerikai tisztviselőkre hivatkozva állítják, hogy 

államcsíny készülődik, ám az erről szóló információkat egyelőre semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg.

Fotó: ALEXSEY DRUGINYN

A hírt feltehetően James Pacileo újságíró Twitter-bejegyzése indította útjára, és az általa közzétett spekulációk szerint valószínű, hogy a minisztert korrupció és árulás miatt bíróság elé fogják állítani. Az újságíró találgatása talán azon is alapulhat, hogy

az orosz hadsereg számos, nyugati elemzőket is fejtörésre késztető problémája miatt, ha nem is készül puccs, még akkor is beigazolódhat jóslata a politikus bíróság elé citálása kapcsán.

További bizonytalanságra adhat okot az is, hogy 

az újságíró később javítás címmel válaszolt a bejegyzésre, mely szerint az elemzés nem azt mondja, hogy az államcsíny előkészítése folyamatban van, hanem arra a következtetésre jutott, hogy Putyin fél attól. 

Ennek ellenére ebben a bejegyzésében is valószínűsítette az orosz elnök eltávolításáról szóló mesterkedéseket.

Fontos azt is megjegyezni, hogy a modern háborús erőfeszítések egyik terepe az információs hadviselés, melynek keretébe a körülbelül 2000 követővel rendelkező újságíró bejegyzése – akiről egyébként nem tudni, melyik lapnak dolgozik – kiválóan illeszkedik. A nem orosz, hanem tuvai származású Sojgu mint esetleges államfő vagy éppen egy puccs vezetője szintén nehezen illeszkedik a képbe.

A világ eseményeivel kapcsolatos fogadásokat lehetővé tevő információs piac, a  Predict It 77 százalékos esélyt ad arra, hogy az orosz elnök 2022 végén is Putyin lesz.