Péterfalvi Attila, az Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint is felvet adatvédelmi kérdéseket az ellenzék által indított sms-kampány, amely akár hatósági vizsgálat tárgyát is képezheti – írja a Mandiner.hu hírportál. 

A NAIH elnöke – aki egyébként maga is kapott hivatali telefonjára ilyen sms-t – a lapnak elmondta: abban az esetben, ha valaki nem tiltja le a szolgáltatójánál a számát, akkor alapvetőn nem kizárt, hogy kaphat ilyen üzeneteket, azonban az, hogy ezek az sms-ek névre szólóak, már problémás lehet.

Fotó: Koszticsák Szilárd

Péterfalvi elmondta: az ő hivatali mobiltelefonjának száma sem nyilvános, így ő is meglepődött, hogy keresztnevén szólították meg az sms-ben, hogy szavazzon a „változásra".

Furcsa üzeneteket küldtek szét ma több millió magyar telefonra

Törvénytelenül juthatott adatokhoz a baloldal, ezért kaptak kormánytagok is az ellenzék támogatását kérő SMS-t.

A furcsa sms-ekről a VG is beszámolt. A Mandiner információi szerint kétmillió ilyen szöveges üzenet ment ki, akad olyan, aki nem is csak egy sms-t kapott.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában törvénytelennek nevezte az akciót, amelynek kapcsán szerinte személyes adatok törvénytelen használata, valamint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül.