BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Ukrajnáért harcoló egykori orosz képviselő szerint Putyin napjai meg vannak számlálva

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy 2016-ban menesztett volt orosz politikus az ukrán erők mellett harcol.

Egy Ukrajnáért harcoló volt orosz képviselő a CNN-nek szerdán azt mondta, hogy szerinte 

Vlagyimir Putyin orosz elnök napjai meg vannak számlálva, mert „egyetlen diktátor sem élheti túl a háború elvesztését”.

Ilja Ponomarjov 2016 óta Kijevben él, miután az orosz parlament menesztette. A február 24-i orosz invázió után 

az egykori politikus fegyvert fogott és csatlakozott az ukrán erőkhöz.

Kijevből nyilatkozva Ponomarjov a CNN-nek azt mondta, azért döntött az ukrán csapatokkal való harc mellett, mert meg akarta „védeni az emberiséget és Európát”.

Putyin megpróbál bizonyos győzelmet aratni – egy képzeletbeli győzelmet – május 9-én. Ebben teljesen biztos vagyok, de a valóság az, hogy elveszíti a háborút

– tette hozzá. „Úgy gondolom, hogy az ukrán hadsereg és az ukrán nép nem áll meg addig, amíg Ukrajna területe nem válik szabaddá” – mondta.

Május 9-e, más néven a győzelem napja jelentős ünnep Oroszországban, amely a náci Németország 1945-ös vereségére emlékezik, és általában a Kreml előtti hatalmas katonai felvonulással ünneplik meg.

Az ukrán fegyveres erők vezérkara a múlt hónapban azt állította, hogy az orosz csapatoknak a Kremlt azt az utasítást adta, hogy a háborúnak május 9-én kell véget érnie.

A CNN szerint nyugati tisztviselők úgy vélik, Putyin addig az időpontig ellenőrzése alá akarja venni a Donbaszt és Ukrajna más keleti régióit is.

Ponomarjov, aki korábban is szembehelyezkedett Putyinnal, 2007 és 2016 között volt az orosz parlament tagja – írja a Reuters. A hírügynökség szerint 2014-ben ő volt az egyetlen parlamenti képviselő, aki a Krím annektálása ellen szavazott. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint 2016-ban vád alá helyezték, mert nem látta el feladatait, majd Kijevbe költözött.  

 

Címlapkép: NurPhoto / AFP

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.