Miután nyilvánosságra került, hogy egy nála jóval fiatalabb nővel folytatott éveken keresztül viszonyt, Odd Roger Enoksen norvég védelmi miniszter benyújtotta lemondását – közölte a norvég kormány szombaton.

Az ország miniszterelnöke, Jonas Gahr Store sajtótájékoztatón elmondta, hogy szükségesnek tartja az egykori miniszter döntését és elfogadta a lemondását.

Fotó: Heiko Junge / NTB / AFP

A 68 éves Enoksen pedig korábban elismerte döntései helytelen voltát és bocsánatot is kért. 

A politikus 2005-ben, ötvenéves parlamenti képviselőként került kapcsolatba egy akkoriban 18 éves lánnyal, aki osztálykirándulás céljából járt a norvég fővárosban, 

ahol a parlamentet is meglátogatták. Itt találkozott Enoksennel, akivel a kirándulást követően szorosabbra fűzték viszonyukat.

Legalább tizenkét alkalommal Enoksen irodájában találkoztak 2006 vége és 2007 között, amikor a férfi energiaügyi miniszter volt – mondta el a napjainkban harmincas éveiben járó nő a norvég lapnak, s azt állította, hogy egyes találkozókon szexuális aktus is történt. A nő arról is beszélt, hogy csodálta a politikust, aki a hatalmát és a pozícióját arra használta fel, hogy mindent elérjen, amit akar.

Az egykori miniszter megerősítette, hogy a nő többször is járt az irodájában, ám a testi kapcsolatot tagadta, szerinte arra csak azután került sor, hogy 2007-ben távozott a kormányból. Jonas Gahr Store kormányfő újságíróknak elmondta: Enoksen a tavaly októberi miniszteri kinevezése előtt nem tájékoztatta őt a viszonyról, az információ birtokában más következtetésre jutott volna.