Berki Krisztián múlt hét pénteken hunyt el. Mindenkit meglepett a halálhíre, hiszen még csak 41 éves volt, és nem volt beteg. A rendőrség az idegenkezűséget rögtön kizárta, azonban azt már egyből lehetett tudni, hogy drogot is találtak a lakásán. 

Azóta kiderült, hogy kokainról volt szó

– írja a 24.hu.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói május 10-én Vecsésen fogták el a drogkereskedőt, aki Berkinek adhatta a kábítószert. Kihallgatták, majd őrizetbe vették és le is tartóztatták.

2020.08.03. Budapest Life Tv sajtótájékoztató fotó: Végh István (VI) Bors képen: Berki Krisztián
Fotó: Végh István / Bors

A 42 éves K. István lakásán 50 gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket találtak, és lefoglaltak két, nagy értékű személyautót. Azonban nem ő az egyetlen gyanúsított, egy 48 éves budapesti férfit is kihallgattak, akinél kokaint, marihuánát, és még teljesítményfokozó-szereket is találtak. A nyomozás folytatódik.

Milliós versenyhivatali bírság, felfüggesztett börtönbüntetés, és a Fradi sötét évei – Berki Krisztián furcsa ügyei

Berki Krisztián a médiaszereplés mellett az üzleti életben is tevékenykedett. A tévés szereplések mellett ugyanakkor több üzletbe is belevágott, de általában ezeknek sem lett túl jó vége. Elég csak például arra a bírósági ügyre gondolni, amelyben azzal vádolták Berkit, hogy társaival együtt mintegy hatmilliárd forintos adócsalás részese volt.