Ügyvédi irodájának közlése szerint a 79 éves zeneszerző kedden hunyt el – jelentette az ANA görög hírügynökség. Sajtóinformációk szerint a zeneszerzőt egy ideje már Franciaországban ápolták, miután megfertőződött a koronavírussal. 

Vangelis Papathanasiou 1981-ben, a Tűzszekerek című film zenéjéért kapta meg a filmes világ legrangosabb elismerését, az Oscar-díjat. A hosszútávfutókról szóló film főcímdalában akkor szokatlan módon csak szintetizátort alkalmazott.

Legismertebb munkája mégsem ez, hanem a Gerald Depardieu főszereplésével készült 1492 – A paradicsom meghódítása.

Vangelis egy kis tesszáliai faluban, Agriában született, de Athénban nőtt fel, és már fiatalon élénk érdeklődést mutatott a zene iránt. Életrajza szerint négyévesen komponálta első dalait, bármiféle zenei előképzettség nélkül. Szülei a tehetségét látva zenei iskolába íratták, ahol gyorsan szembefordult a hagyományos zenei oktatással és zenefelfogással. 

Vangelis Papathanasiou 79 éves korában hunyt el
Fotó: AFP

Első filmzenéit görög játékfilmekhez írta a hatvanas években, majd Párizsba költözött, ahol görög expatriótákkal megalapította az Aphrodite’s Child nevű progresszív rockzenekart. A banda 1971-ben oszlott fel, ezt követően Vangelis egyre több filmhez és tévéjátékhoz írt zenét. Élete utolsó éveiben is alkotott.