Még pár napig utazhatnak ingyen a járvány elleni védekezésben részt vevők a BKK járatain
Június 14-ig még ingyenesen utazhatnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain – közölte a társaság.

A BKK közleményében emlékeztetett, június 1-jén hatályát veszti a veszélyhelyzet ideje alatt a járvány elleni védekezésben részt vevő
egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint a rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai) közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló kormányrendelet.
A díjmentes utazás a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig vehető igénybe az ezzel kapcsolatos igazolás birtokában. Ez azt jelenti, hogy az érintettek június 14-én, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen, szerdától már kizárólag érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait – közölték.
Emlékeztettek arra is, hogy az utazási kedvezmények igénybevételéhez a személyi igazolvány vagy a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett be kell mutatni az ingyenes utazásra feljogosító, munkáltató által kiállított igazolást is.


