Tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát lőtt ki szombaton Észak-Korea. A kilövés súlyos fenyegetés a kommunista diktatúra szomszédjára, Dél-Koreára nézve, hiszen az akció mindössze három nappal előzte meg az új elnök, Jun Szuk Jeol beiktatását, aki kampányában kemény fellépést ígért Északkal szemben – írja a Reuters hírügynökség. 

Fotó: EyePress via AFP

A dél-koreai hadsereg jelentése szerint Szinpo közelében indította Észak-Korea a rakétát, azon a területen, ahol már jó ideje gyakorlatoznak a tengeralattjáróik. A kilövést később a japán védelmi minisztérium is megerősítette: a ballisztikus rakéta a tengerbe csapódott. Rövid időn belül ez volt a második fontos fegyvertesztje Észak-Koreának. 

Észak-Korea új fegyverrendszert tesztelt vasárnap - "Kim fontos utasításokat adott"

Észak-Korea új fegyverrendszert tesztelt, amely növeli taktikai nukleáris fegyvereinek hatékonyságát – jelentette vasárnap az észak-koreai állami média.

Phenjan az utóbbi időben nukleáris fegyvereinek hatékonyságát is növelte, amely egyértelmű jelzése, hogy Kim Dzsongun nem hajlandó párbeszédet folytatni Dél-Koreával. Ezt pedig a keményvonalas dél-koreai elnök színre lépése még inkább elodázhatja. Jun Szuk Jeolt kedden iktatják be hivatalába és hamarosan máris fontos találkozó vár rá: Joe Biden amerikai elnök május 21-én Dél-Koreába utazik.