Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten már megállapodott a leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról. Az ötödik Orbán-kormány összetételéből több korábbi miniszter is hiányzik, például Süli János is, aki 2017-től  a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszteri pozíciót töltötte be. 

 Szijjártó Péter a következő kormányban is külgazdasági és külügyminiszter lesz, és a későbbiekben számít Süli munkájára is. Szijjártó a Facebook-oldalára azt írta, hogy szerdán négy parlamenti bizottság fogja meghallgatni. 

A Fenntartható Fejlődés Bizottságában még sosem jártam, de most erre is sor kerül, tekintettel arra, hogy a jövőben hozzánk fognak tartozni a Paksi Atomerőmű új blokkjaival kapcsolatos feladatok. Az átigazolási időszak legnagyobb fogása a KKM szempontjából így Süli János lett 

 – fogalmazott keddi posztjában a külgazdasági és külügyminiszter. 

Süli János a Figyelőnek adott interjúban korábban azt mondta, hogy a kormány legfontosabb célja, hogy minden tekintetben garantálja a magyar emberek biztonságát, ezért 

a Paks II. projektet és a hazánk energiaellátását veszélyeztető javaslatokat le kell hagyni a szankciós listáról. 

A kormány számításai alapján a családok rezsiköltségei megnégyszereződnének, ha a paksi objektum által termelt árammennyiséget a szabadpiacról kellene beszerezni. Ez azt jelenti: ha nem lenne az atomerőmű, havi szinten átlagosan 22 ezer forinttal nőne a családok villanyszámlája – hívta fel a figyelmet.