Közélet

Biden szerint előre figyelmeztették Zelenszkijt a háborúról, de ő hallani sem akart róla

Az amerikai elnök szavai szerint az ukrán államfő nem tett meg mindent, hogy felkészüljenek a támadásra.

Meglepő állítást fogalmazott meg Joe Biden amerikai elnök egy demokrata rendezvényen. A politikus azt mondta: az amerikai hírszerzés hónapokkal előre tájékoztatta Kijevet, hogy Oroszország milyen módon támad majd, de Volodomir Zelenszkij ukrán elnök lesöpörte a figyelmeztetést.

„Tudom, sokan azt hitték, hogy túlzok, de most már kijelenthetem: biztos információink voltak arról, hogy Vlagyimir Putyin támadni fog” – mondta a rendezvényen Biden, majd folytatta. 

Semmi kétség sem volt efelől, de Zelenszkij hallani sem akart ezekről az információkról 

– tette hozzá az amerikai elnök a New York Post tudósítása szerint. 

Fotó: AFP

A lassan négy hónapja tartó háborúban Ukrajna eddig minden előzetes várakozást felülmúlva harcol és védekezik, de az új orosz taktikának köszönhetően már egyre kevesebb esélye van egy elhúzódó háború megnyerésére, olyan veszteségeket szenvednek naponta. 

Irtózatos veszteségeket szenvednek az ukránok, mostantól az oroszoknak játszik az idő

Naponta 100-200 közé tehető az ukrán halálos áldozatok száma, de a sebesülteké is több százra rúg.

Zelenszkij a háború kitörése óta folyamatosan egy határozott vezető képét mutatja, de Biden szavaiból kicseng, hogy mennyire lebecsülte a valós fenyegetést és nem tett meg mindent, hogy felkészüljenek a háborúra. 

 

 

 

figyelmeztetés Biden háború Zelenszkij
Kapcsolódó cikkek