Műtéten esett át Boris Johnson
Pihenését tölti Boris Johnson, miután kisebb műtétet hajtottak végre rajta. A feladatait visszatéréséig a miniszterelnök-helyettes, Dominic Raab végzi el – írja a brit Miniszterelnöki Hivatal közleménye alapján a Sky News.
A miniszterelnök hivatalos szóvivője elmondta, hogy a brit kormányfő hétfőn reggel vett részt egy rutinműtéten az orrmelléküregével kapcsolatban, amit altatás alatt végeztek el a Konzervatív Párt vezetőjén.

Az operáció hosszabb ideje napirenden volt, így nem érte váratlanul a miniszterelnök-helyettest a kialakult helyzet. Nem ez az első alkalom, amikor Raabnak be kell ugrani a főnöke helyett, 2020-ban a koronavírus-járvány tetőzésénél Boris Johnson intenzív osztályra kerülése miatt is el kellett látnia a kormányfői feladatokat.
Boris Johnson a műtét ellenére meg fogja tartani a keddi kabinetülést, és részt fog venni ezen a héten Nemzetközösség kormányfőinek ülésén Ruandában.


