Miután két hete elvesztette abszolút többségét a francia nemzetgyűlési választásokon a parlament alsóházában, Emmanuel Macron államfő hétfőn átalakította a kormányát. A végrehajtó hatalomhoz egyetlen ellenzéki párt sem csatlakozott, így a kormánynak alkalmi szövetségekkel kell végrehajtania az elnök programját.

Abban nem történt meglepetés, hogy 

a miniszterelnök marad az az Élisabeth Borne, akit Macron május 20-án, elnökválasztási győzelmét követően nevezett ki. 

Az elnök ezt már korábban is megerősítette.

French President Emmanuel Macron holds a press conference on June 28, 2022 at Elmau Castle, southern Germany, during the G7 Summit. (Photo by Ludovic MARIN / AFP)
Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP

Az új kabinet névsorát két nappal azelőtt tette közzé az elnöki hivatal, hogy a miniszterelnök megtartja a programbeszédét a parlament mindkét házában. Az ellenzéki baloldali szövetség (NUPES) nem zárta ki, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be szerdán a kormányfő ellen.

Távozott ugyanakkor a kormányból az a három tag – Brigitte Bourguignon egészségügyi miniszter, Amélie de Montchalin, az ökológiai átmenetért felelős tárcavezető és Justine Bénin, a tengeri ügyekért felelős államtitkár –, akik képtelenek voltak saját körzetükben győzelmet aratni. A tengerentúli megyékért eddig felelős tárcavezető, Yael Braun-Pivet lett a múlt héten a nemzetgyűlés elnöke, így a helyére is új politikus érkezett  Jean-Francois Carenco volt prefektus személyében.

A kormány névsorában azonban meglepetések is vannak, 

például az, hogy Clément Beaune eddigi Európa-ügyi miniszter ezentúl a közlekedési tárcát vezeti. Helyére Laurence Boone közgazdász érkezik a külügyminisztériumba, aki eddig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) helyettes főtitkára volt.

Olivia Grégoire kormányszóvivő a kormányban marad, s a turizmusért, a kereskedelemért, valamint a kis- és középvállalatokért lesz felelős a gazdasági minisztériumban. Helyét Olivier Véran, a parlamenti kapcsolattartásért felelős tárcavezető, korábbi egészségügyi miniszter veszi át. Az ő posztjára pedig Franck Riester érkezik, aki korábban kulturális miniszter is volt.

Noha a konzervatív Köztársaságiak korábbi frakcióvezetőjét, 

Damien Abadot az elnökválasztás után szolidaritási ügyekkel foglalkozó miniszternek nevezte ki az államfő, azóta a jobboldali politikus ellen eljárás indult nemi erőszak kísérletének gyanúja miatt,

 ezért távozni kényszerül a kormányból. Vele ellentétben megtarthatja a tárcáját Chrysoula Zacharopoulou fejlesztési államtitkár, aki ellen szintén két feljelentés érkezett nemi erőszak vádjával. A nőgyógyász végzettségű politikust korábbi páciensei jelentették fel.

Catherine Colonna külügyminiszter, Bruno Le Maire gazdasági és pénzügyminiszter, Gérald Darmanin belügyminiszter, Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter megtartották korábbi tisztségeiket az új kabinetben. Élisabeth Borne második kormányának ezentúl 41 tagja van, köztük húsz nő.

A kormányátalakításra a nemzetgyűlési választások után kerül sor, miután Macron és centrista szövetségeseinek Együtt! nevet viselő formációja elvesztette többségét a törvényhozásban.

Az elnök ugyan valamennyi párt vezetőjével egyeztetett külön-külön, ám egyikük sem döntött a kormányzati részvétel mellett. A kormánynak így minden törvény előtt alkalmi szövetségeket kell létrehoznia a siker érdekében. Bár Macron leszögezte, hogy 

a parlamenti pártokkal a tárgyalási alap az elnöki program, amely módosítható és gazdagítható, az adókulcsok és az államadósság növelése azonban elképzelhetetlen.

A választási eredmény ellenére Emmanuel Macron nem mondott le a nyugdíjreformról, amelynek keretében a a jelenlegi 62-ről 65 évre emelkedne. Az elnök azt is kizárta, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel (RN) és a baloldali szövetséget irányító radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon Lázadó Franciaország (LFI) nevű pártjával lehetséges lenne bármilyen kormányzati megállapodás.

Az új kormány hétfő délután tartja első ülését, az első törvényjavaslatot egy hét múlva kezdi megvitatni a nemzetgyűlés. Miután a rendkívüli egészségügyi állapot már véget ért, de a koronavírus-járvány ismételten kiújult, a képviselők a korlátozó intézkedések fenntarthatóságáról szóló szövegről fognak szavazni. A franciákat leginkább foglalkoztató, a vásárlóerő javítását célzó javaslatot július 18-án vitatják meg a törvényhozásban.