A fővárosi közlekedők százötven új autóbuszból álló forgalomba állásának örülhetnek a következő évben: 2023 májusától 75 szóló és 75 csuklós, klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű áll szolgálatba – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

A közlemény szerint a BKK a nehéz gazdasági környezet ellenére is kiemelt figyelmet fordít a fővárosi járműpark modernizálására, így 2023-ban 150 új autóbusz állhat forgalomba Budapesten a lejáró járatüzemeltetési szolgáltatási szerződések megújítását célzó eredményes közbeszerzések alapján. 

A járművek üzemeltetésére kiírt pályázatot az ArrivaBus Kft. nyerte el, a cég július 8-án írta alá a megrendelésről szóló szerződést a BKK-val.

Fotó: Keresztesi Balázs

A 75 szóló MAN Lion’s City 12C és 75 csuklós MAN Lion’s City 18C típusú klimatizált, alacsonypadlós jármű több ütemben kezdi meg a szolgáltatást Budapesten. 

A közlemény szerint az új új buszoknak köszönhetően javul a fővárosi közösségi közlekedés színvonala, 

elsősorban az észak-budai és észak-pesti, valamint a kelet-pesti kerületekben – így a III., a IV., a XIII., a XIV., a XV. és a XVI. kerületben – továbbá a 100E repülőtéri járaton.

Kiemelték, hogy az új autóbuszok a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelnek, hiszen Euro 6e besorolásúak, valamint kialakításukkal segítik az idősebb utasokat, illetve a mozgáskorlátozottakat vagy a babakocsival közlekedőket. A járművek kihajtható rámpával és nagyméretű utastájékoztató monitorokkal rendelkeznek, valamint az utasok biztonságérzetét növelő fedélzeti kamerarendszerrel vannak felszerelve.

Az új kétajtós szóló és háromajtós csuklós buszokon 

több mint 10 százalékkal, akár hattal több ülőhely áll az utasok rendelkezésére.