Magyarországot sem kímélik a világszerte zajló hőhullámok. A 30 Celsius-fok feletti hőmérsékleten már könnyen túlforrósodhatnak az eszközök, és minél melegebb van, annál nagyobb a veszélye annak, hogy a laptop vagy a PC meghibásodik – hívta fel a figyelmet Tóth Roland, a Furbify szakértője. A bajt intő jelek előzik meg, ilyen lehet például, 

ha a gép hangosabban zúg a szokásosnál, vagy ha a programok rendkívül lassan futnak rajta.

A kánikula kikészíti a technikai eszközöket is

A laptopok ideális üzemi hőmérséklete 30–70 fok közötti. Ezen az üzemi hőfokon tudnak előírás szerint működni, e fölött viszont már nincs rá garancia, hogy ne keletkezne bennük valamiféle kár. A szakértő szerint minden számítógépre igaz, hogy a benne lévő alkatrészek, többek között a processzor és a videokártya is hőt termelnek, ami a kánikulával együtt váratlan problémákat tud előidézni. 

Ha rendkívüli melegnek vannak kitéve a laptopok, akkor akár le is állhatnak, ez pedig hosszú távon nem egészséges. 

„Az otthoni használatra szánt gépeknél szokott előfordulni, hogy akár a burkolat is megolvad, ha erős napfénynek van kitéve. Ezeknek az élettartamát a garancia végéig tervezik, tehát 2-3 évesen már nem képviselnek olyan jó minőséget és a hőségnek is kevésbé ellenállóak” – mutatott rá.

Hozzátette, ezzel szemben az üzleti (business class) gépek kialakítása egy magasabb szintet jelent, és nem jellemző, hogy a napsütés kárt tenne bennük. Ennél a kategóriánál mindig érvényes, hogy a burkolat minőségibb anyagból készül, illetve jellemző az is, hogy fejlett hűtőrendszerrel rendelkeznek, ami megakadályozza, hogy a hő jelentősebb kárt tegyen az eszközben a használat során.

Old,Laptop,Broke,And,Smoked, Old laptop broke and smoked
Fotó: Shutterstock

Fontos azonban megjegyezni, hogy a hűtőrendszer csak abban az esetben működik megfelelően, ha ügyelünk annak tisztaságára. A felgyülemlett por vagy más szennyeződések akadályozhatják a megfelelő légáramlást, így csökkentik a hűtés hatékonyságát. Amennyiben laptopunk hajlamos túlmelegedni, előbb érdemes megvizsgálni és kitisztítani a hűtőrendszerét.

„Az eldugult hűtőrendszer gyakoribb probléma, mint azt elsőre gondolnánk. A levegőben szálló, szabad szemmel nem érzékelhető por bizony észrevétlenül megül mindenütt. Ez alól egyik gép hűtőrendszere sem képez kivételt. Idővel a sok-sok apró szemcse egy vékony réteggé áll össze és egy extra szigetelőréteget hoz létre, ami meggátolja a meleg levegő akadálytalan eltávozását” – fogalmazott.

Ezen súlyosbíthat a laptop helytelen használata is. Ilyen például az ágyban, ölben tartott gép. 

Ekkor ugyanis az ágynemű, az ágytakaró vagy éppen a ruhatextil szöszei éppúgy bejuthatnak a hűtőrendszerbe, mint a porcicák. Valamint a textil akadályozhatja a légáramlást is, így tovább rontja a hűtőrendszer hatékonyságát.

Az intő jelek, hogy meghibásodott a készülék

Tóth Roland elmondta, a meleg okozta kisülés vagy alkatrész-meghibásodás nem villámcsapásként érkezik, intő jelek előzik meg azokat. Ilyen lehet, ha a gép hangosabban zúg a szokásosnál vagy a programok lassabban akarnak betölteni, a megszokottnál jóval lassabban lehet rajtuk dolgozni.

„Amikor használat közben felmelegszik a gép és huzamosabb ideig felzúgnak a ventilátorai, érdemes rögtön rávetni egy pillantást. Ajánlott azonnal elmenteni a munkánkat és kikapcsolni az eszközt egészen addig, amíg kicsit lehűl. Extrém helyzetben, túlmelegedés esetén a laptop magától kikapcsol. Érdemes odafigyelni a megfelelő hőmérsékletre, ugyanis ha folyamatosan túlerőltetjük a nagy hőségben, akkor azzal komolyabb károkat idézhetünk elő a laptopban” – mutatott rá.

A szakértő azt is tanácsolja, ahogy a telefonokat, úgy a laptopokat se felejtsük olyan helyen, ahol hosszú ideig direkt napsütés érheti. Nyáron az autóban sem érdemes fél óránál tovább hagyni a gépeket még akkor sem, ha éppen nincsenek használatban, hiszen

a járművekben akár 50-60 Celsius-fok is lehet a kánikula idején.Kiemelte azt is, hogy érdemes lehet laptophűtőt is beszerezni, ami ventilátorral vagy más megoldással hűtheti az eszközt, de már az is sokat segíthet, ha lyukacsos állványra vagy sima, szilárd felületre helyezzük azt, hogy az alja ne tudjon annyira felhevülni. Azt is javasolta, hogy a laptopot használjuk mindig szilárd felületen, hogy biztosítsuk a levegő zavartalan áramlását, és évente portalanítsuk.

A telefonok is túlhevülhetnek, a repülőgépen így védekeznek

A készülékek belső hőmérséklete átlagosan 45-50 fok körül mozog használat közben, még ha mi ezt kívülről nem is érezzük. A telefonos játékok, a gyorstöltés és a magas fényerő mind közrejátszanak abban, hogy hamar felmelegedjen a mobil. Érdemes lehet egy védőtokot, illetve telefonhűtőt is alkalmazni a készülék védelme érdekében, és óvni a közvetlen napfénytől. Kirívó esetben a telefonok akár fel is robbanhatnak, ez történt május végén, amikor egy kigyulladt mobil miatt nem szállt fel egy repülőgép Budapesten

A Ryanair és több másik légitársaság riasztást adott ki a nyáron, és külön biztonsági protokollt alkalmaz, hogy megelőzze a katasztrófát a telefonok túlforrósodásával kapcsolatban. A fokozottan tűzveszélyes és a rövidzárlatra hajlamos lítiumion-akkumulátorokat például már egy ideje kitiltották a fedélzetről, ugyanis akkorát robbanhatnak, hogy az egész repülőt képesek lennének megsemmisíteni.