A Mol Fehérvár FC 3-0-s vereséget szenvedett a vendég Köln együttesétől a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így nem jutott be a sorozat csoportkörébe. 

A magyar csapat egy hete 2-1-re győzött Kölnben, a visszavágón azonban hamar hátrányba került, ugyanis

a német rivális már a 10. percben megszerezte a vezetést.

A második félidő elején a Köln megduplázta az előnyét, majd közvetlenül a lefújás előtt harmadszor is betalált, így 4-2-es összesítéssel lépett tovább.

A Fejér megyei együttes az elmúlt tíz év során harmadszor juthatott volna be európai kupasorozat csoportkörébe, ebben az időszakban korábban mindkétszer az Európa-liga főtábláján szerepelt. A Fehérvár búcsúja azt jelenti, hogy háromból egy magyar csapat sem jutott csoportkörbe a Konferencia-ligában.