Közélet

Minden eddiginél ellenállóbb Covid-variáns támad

A WHO heti jelentése szerint egyre több helyen terjed az omikron XBB-alvariánsa, ám szerencsére összességében egyre kevesebb az új fertőzött, és a halálozás is csökkenő trendet mutat.

Újabb, az antitesteknek az eddigieknél is ellenállóbb alváltozata terjed a koronavírus omikron-variánsának, amelyről az október 16-án véget érő hétig már 26 országból érkeztek jelentések – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Scientist,Holds,Vial,Of,Blood,Sample,With,Positive,Result,For
Fotó: Shutterstock

A szervezet heti járványügyi jelentése szerint 

az XBB nevet viselő alváltozat a laboratóriumi vizsgálatok előzetes eredményei szerint az antitesteknek mindeddig leginkább ellenálló koronavírus-típus.

A szervezet továbbra is figyeli a vírus különböző alváltozatait és azt, hogy ezek mennyire fertőzők, és mekkora a valószínűsége, hogy a korábbi változatoknál súlyosabb lefolyású betegséghez vezetnek.

Az EMA hat hónapos kortól ajánlja a BioNTech–Pfizer és a Moderna vakcináit

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Comirnaty és a Spikevax vakcina alkalmazásának engedélyezését javasolja a hat hónaposnál idősebbek számára, valamint a Spikevax vakcina második adaptált változatának uniós jóváhagyását szorgalmazza.

Az amerikai járványügyi hivatal figyelmét azonban két másik, főként New York térségében terjedő omikron-változat köti le, a BQ.1 és BQ.1.1, amelyeket az új esetek 11,5 és 8 százalékában mutattak ki az október 15-ig tartó héten, szemben az egy héttel korábbi 4,1 és 9 százalékos értékkel. Az ország összes esetét tekintve a két változat együtt az új esetek 11,4 százalékát tette ki. Korábban ezek aránya annyira alacsony volt, hogy az adatközléskor nem közöltek róluk számokat. 

A BQ.1-et először szeptember elején azonosították a kutatók, és a többi között Németországban és Nagy-Britanniában is megjelent már.

A WHO adatai szerint azonban az esetek és a halálozások száma továbbra is csökkenőben van, globálisan 6 százalékkal kevesebb fertőzést és 17 százalékkal kevesebb halálesetet okozott a vírus, mint egy héttel korábban.

Egy szerdai jelentés szerint azonban a koronavírus a terhes nők halálozásának és a szüléssel kapcsolatos komplikációk számának drámai emelkedését hozta az Egyesült Államokban. A várandóssággal összefüggő halálozások száma 80 százalékkal volt magasabb a 2018-asnál, és a tavalyi 1178 ilyen haláleset negyedénél játszott szerepet a koronavírus – írja a Marketwatch.

 

omikron koronavírus Egészségügyi Világszervezet (WHO)
Kapcsolódó cikkek