Ismert magyar divattervezőt tartóztattak le drogkereskedelem gyanújával – politikusok is érintettek lehetnek az ügyben
Rendőrök csaptak le október 21-én H. Zoltán ismert divattervezőre. A férfi letartóztatását vasárnap elrendelték, mivel lakásán jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak – írta meg a Magyar Hang. Több, egymástól független forrás szerint a hatóság kiterjedt nyomozást folytat, mivel felmerült, hogy H. kereskedett is a droggal.

Az üggyel kapcsolatban a közéletben ismert nevek is felmerültek, köztük ellenzéki politikusok és egy újságíró is.
A divattervező október 21-én reggel posztolt utoljára közösségi oldalára. A lap próbálta elérni, telefonja nem volt kapcsolható. Kérdésükre a Budapesti Rendőr-főkapitányság csak annyit közölt: „Megkeresésére az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján nem áll módunkban válaszolni.”
Később a rendőrség válaszolt a lap arra a megkeresésére, hogy pénteken történt-e kábítószer birtoklás vagy kereskedelem gyanújával kapcsolatos rendőrségi intézkedés H. Z. 50 éves állampolgárral szemben. Azt írták, hogy aznap bűnügyi információk alapján fogtak el két férfit Budapest IV. és XIII. kerületében.


