Közélet

Mi jöhet Putyin bukása után? Hatalmi harc, káosz és még több vér

Persze ehhez előbb még meg is kellene buknia az orosz elnöknek. A lehetséges forgatókönyvek többsége még szörnyűbb képet fest, mint a jelenlegi helyzet.

Öldöklő hatalmi harc, regionális vérengzések és verseny a nukleáris fegyverekért – ezeket vetíti előre a Politico című lap, amelyik összegyűjtötte a lehetséges forgatókönyveket arra az esetre, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök esetlegesen megbukna, vagy más okból távozna a hatalomból. Erre egyelőre semmi sem utal, de az biztos, hogy Oroszországnak nem áll túl jól a szénája, hiszen az Ukrajna – legalább egy részének – elfoglalására indított speciális hadművelet messze nem úgy alakul, ahogy Moszkvában eltervezték, ennek következtében pedig egyre többen mozgolódhatnak a háttérben, hogy megszabaduljanak az elnöktől. 

Fotó: Alexander Zemlianichenko / POOL  / AFP

Természetesen hasonlót már évekkel ezelőtt is terjesztettek a nyugati médiában, ám egyik állítólagos „puccsból” sem lett azóta sem semmi. Ennek ellenére nem árt felkészülni ilyen eshetőségre, a Politico szerint pedig több országban is modellezik, hogy mi történhet Putyin távozásával, és leginkább azt, hogy miként reagáljanak. 

Így érhet véget a háború az ukrán kémfőnök szerint

Kirilo Budanov dandártábornok még azt is elárulta, mikor következik a fordulópont.

Én óvatos lennék az orosz belpolitikával kapcsolatban, és inkább nem bocsátkoznék feltételezésekbe 

– nyilatkozta múlt héten Jens Stoltenberg, a főtitkára azzal kapcsolatban, hogy az észak-atlanti szövetség készül-e arra a lehetőségre, hogy Putyin elnök távozik a hatalomból. Hozzátette: természetesen minden helyzetre készen kell állnia a NATO-nak, és továbbra is támogatniuk kell Ukrajnát. 

Mi lehet Putyin után?

Bár a lehetséges kimenetelek szerteágazók, abban szinte mindenki egyetért, aki Putyin esetleges bukását modellezte, hogy nem lesz egyszerű és tiszta átmenet. A Politicónak nyilatkozó volt moszkvai brit nagykövet, Laurie Bristow szerint azt nyugodtan elfelejtheti mindenki, hogy Oroszországban egy csapásra demokrácia és béke lesz. 

Ami sokkal valószínűbb, hogy eljön a nagy bajok időszaka

– tette hozzá a diplomata. 

Jelenleg Putyin nyugodt lehet hazájában, hiszen a teljes állami apparátust ő irányítja, és a hadsereg vezetői is feltétlen hűséggel hajtják végre parancsait. Ebben benne lehet az is, hogy bármikor az állásukkal, sőt, még rosszabb, az életükkel fizethetnek egy-egy ballépésért. 

Hullanak az orosz oligarchák az ukrajnai invázió megindítása óta

Az elmúlt hónapokban meredeken nőtt a rejtélyes öngyilkosságok és balesetek száma az orosz oligarchák körében.

Szintén nyugodt lehet amiatt is, hogy egyelőre egyetlen olyan politikus sem tűnt fel a színen, aki veszélyt jelenthetne a hatalmára, mint amilyen anno ő maga volt Borisz Jelcin egykori orosz elnök mögött. 

Véres leszámolások

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne már mozgolódás a háttérben, és Bristow szerint több olyan kör is van a Kremlben, amelyik csak az alkalomra vár, hogy a másik torkának essen a hatalomért. Legalábbis így látja William Alberque, a NATO korábbi fegyverkezési igazgatója, aki Shakespear királydrámáihoz, illetve a Trónok harca-féle öldökléshez hasonlította azt, ami várhatóan Moszkvában beindul majd Putyin bukása után. 

Más véleményen van viszont Alexander Vershbow, szintén korábbi NATO-tisztviselő, aki szerint a legvalószínűbb, hogy Putyin belső köréből emelkedik majd fel valaki, aki hamar magához ragadja a hatalmat és félreállítja politikai ellenfeleit. 

Fotó: Alexander Nemenov / AFP

Akié az atom, azé a hatalom!

A hatalmi harcnál természetesen az a fő kérdés, hogy mi lesz Oroszország irtózatos méretű atomarzenáljával. Putyin elnök előszeretettel fenyegetőzik atomcsapással azóta, hogy nem áll jól számára a háború Ukrajnában, de sokak szerint kicsi az esély arra, hogy tényleg nukleáris csapást mérjen egy szomszédos országra. Viszont a hatalmáért versengő hivatalnokok és tábornokok rátehetik a kezüket távozása után az atomfegyverekre. Belegondolni is szörnyű, milyen következményei lennének ennek. 

Szakadár régiók

Putyin távozásával felerősödhetnek az olyan törekvések is, amelyek egyes régiók elszakadását szeretnék elérni. Vlagyimir Putyin hatalomra jutása után viszonylag gyorsan békét teremtett, és még a nyugati vezetők is elismerték, hogy ügyesen kezelte a csecsen és egyéb szeparatista mozgalmakat. Többek között Putyin egyik legfőbb bizalmasa, Ramzan Kadirov csecsen vezető is úgy dönthet, ideje függetlenedni, és saját országot alakítani Csecsenföldből és Dagesztánból. 

Hogyan reagál majd a Nyugat?

Erre szintén többféle forgatókönyv létezik. Az egyik, hogy mint anno Barack Obama kormányzása kezdetén, baráti jobbot nyújt Moszkvának, illetve az új vezetésnek Washington. Mások viszont, például Varsó, azon a véleményen vannak, hogy Oroszország akkor sem változik majd, ha új vezetője lesz, mindig is ugyanaz az autokrácia marad, amely már a cári időkben és a kommunizmus alatt is volt. A kérdést persze eldönti, hogy milyen hatalom jön majd Putyin után. Esetleg hasonló ideológiát képviselő személy, vagy egy jóval veszélyesebb? Erre egyelőre még nincs válasz. 

 

 

 

 

 

 

bukás hatalmi harc Atombomba Vlagyimir Putyin nukleáris arzenál
Kapcsolódó cikkek