A rendőrök kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy 43 éves férfit, aki taxijából árulta a tiltott szereket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A nyomozók október 18-án ütöttek rajta egy feltételezett drogkereskedőn a pestszenterzsébeti lakásában.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi július óta egy taxival terjesztette a kábítószert Budapesten. A vevők telefonon hívták, és különböző kódneveken rendelték a tiltott anyagokat. Pepsinek, üdítőnek és gyrosnak nevezték a drogot, a mennyiséget pedig teli, fél és perc adagokban kérték tették hozzá. A rendőrök átkutatták a férfi otthonát, ahol különféle kábítószergyanús anyagokat, telefonokat és 599 ezer forintot foglaltak le.

A férfit kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.