BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább erősítik a falugondnoki szolgálatokat

A falugondnoki szolgálatok további erősítése is szerepelni fog a Magyar falu program jövő évi pályázatainak céljai között – közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője – a Győr-Moson-Sopron megyei Bodonhelyen, egy játszótér és egy falugondnoki busz átadása alkalmából tartott ünnepségen elmondta, hogy mindazok a támogatások is szerepelni fognak a jövő évi pályázati kiírásokban, amelyek az önkormányzatoknak segíthetnek, egyebek mellett a rezsikiadásaik csökkentésében. Gyopáros Alpár példaként említette az épületenergetikai korszerűsítéseket.

GYOPÁROS Alpár
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Nagyobb hangsúlyt fognak fektetni az alternatív energiahordozók beépítésére is

–  nyomatékosította.

Ezekben a nehéz időszakokban a szociális szolgáltatások, mint például a falugondnoki szolgáltatások, rendkívüli módon felértékelődnek – emelte ki.

Gyopáros Alpár felidézte: amikor 2018-ban a Magyar falu program elindult, az volt a cél, hogy a kistelepüléseken élők életszínvonalát javítsák, és ezáltal megálljon az elvándorlás. Míg Bodonhelyen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2003-ban 330-an laktak, addig 2010-ben már csak 280-an. Az intenzív vidékfejlesztési politikának köszönhetően azonban a 2022-es adat szerint már 354 lakója van a rábaközi településnek – tette hozzá.

Szabó Szilvia, Bodonhely alpolgármestere elmondta, hogy a Magyar falu program részeként beszerzett új falugondnoki buszra 15 millió forint támogatást nyertek el, az új játszótér pedig, amely már a második a településen, 5,9 millió forintból valósult meg. A településre a Magyar falu program forrásaiból 2019 óta több mint százmillió forint támogatás érkezett, egyebek mellett út- és járdaépítésre, közösségi színtér fejlesztésére, játszótér építésére és kommunális eszköz beszerzésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.