Elkészült a rövid szőrű magyar vizsla genetikai fajtaprofilja. A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézete (NBGK HGI), valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézete és Állattenyésztési Tudományok Intézete (MATE GBI-ÁTI) kutatásának köszönhetően lehetségessé vált az egyes egyedek genetikai fajtatisztaságának bizonyítása vagy kizárása.
A kutyatenyésztésben gyakran merül fel a kérdés, hogy egy törzskönyvvel nem rendelkező egyed a fajtához tartozik-e vagy sem. A tenyésztők és a tenyésztőszervezetek eddig csak a küllemi bírálatra tudtak hagyatkozni ebben a döntésben. Még egy ténylegesen fajtatiszta kutya is kerülhet ilyen bírálati helyzetbe, ha elmulasztották a törzskönyvezését, vagy ha kóbor kutyaként nem lehet egyedileg azonosítani.
Mint a kutatók rámutattak, az egyik legkorszerűbb genetikai eljárás, az SNP-csiptechnika segítségével ma már hozzávetőleg 240 ezer pontot lehet egyszerre jellemezni egy kutya DNS-éből. Ez az eljárás nagy felbontású egyedi mintázatot ad az állat kromoszómáiról.
Ha az adott fajtából sok egyedet vizsgálnak meg, akkor a fajtára jellemző mintázatot is ki lehet mutatni, ennek segítségével pedig eldönthető, hogy melyik kutya tartozhat a fajtába és melyik nem. Ezt nevezik genetikai fajtaprofilnak.
Az NBGK HGI és a MATE GBI-ÁTI genetikusai elsőként a rövid szőrű magyar vizsla genetikai profilját hozták létre többéves kutatómunkával, amelyet a kormány génmegőrzési stratégiai programja támogatott. Az erről készített tudományos közlemény a Genes tudományos folyóirat legújabb számában jelent meg.
Az Agrárminisztérium már évekkel ezelőtt célfeladatként jelölte meg az NBGK HGI számára a kilenc magyar kutyafajta (puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor, rövid és drótszőrű magyar vizsla, erdélyi kopó és magyar agár) genetikai vizsgálatát.
Vérmintákból dolgoznak a szakértők
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége, az egyes fajták tenyésztőszervezetei, valamint az egyéni tenyésztők gyűjtik az ehhez szükséges vérmintákat. A kutatók a genetikai vizsgálatokat a rövid szőrű magyar vizsla hetven mintájának elemzésével kezdték több, korábban már leírt és két újonnan kidolgozott statisztikai módszerrel.
Bebizonyosodott, hogy e minták – a pedigréinformációkkal összhangban – genetikailag is valóban homogén csoportot képeztek a többi vizsgált fajtához viszonyítva, és hozzájuk értelemszerűen a drótszőrű magyar vizsla egyedek mutatkoztak genetikailag a legközelebbinek. Közülük is egyetlen, a rövid szőrű csoporthoz genetikailag a legközelebb álló drótszőrű egyedet választottak ki a kutatók a fajtaprofil 0–1 tartományának a maximumaként, a nulla pontot pedig a rövid szőrű magyar vizslák legjellemzőbb értéke-egyede adta.
A fajtabesorolás úgy történik, hogy a már bizonyítottan rövid szőrű magyar vizsla egyedekből álló referenciapopulációhoz viszonyítanak minden, a fajtába újonnan besorolandó állatot.
Az SNP-adatok analízise egy 0 és 1 közötti számot eredményez, amely a rövid szőrű magyar vizslához való genetikai hasonlóságot tükrözi. A tenyésztők és a genetikusok fogják majd többszörös tesztelések után kialakítani ebben a tartományban azt a küszöbértéket (például 0,8), amely alatt a besorolandó egyed genetikailag is rövid szőrű magyar vizslának minősíthető, vagy kizárható a fajtából.
Mivel a kifejlesztett módszerek univerzálisnak tekinthetők, ezért a kutatók tesztelni fogják ezeket nemcsak a további nyolc magyar kutyafajta, hanem egyéb állatfajok egyes fajtáinak esetében is.
