Szemléletformáló program indul a Füstmentes Világnap alkalmából. Az ártalomcsökkentés népszerűsítését, a betegségek megelőzését és visszaszorítását célzó program országos egészségügyi szűréssel is kiegészül, és a tervek szerint a megelőzésben már tevékeny további szakmai szervezetek bevonásával valósulhat meg. A társadalmi célt szolgáló programsorozat a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület, az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom és a füstmentes.hu együttműködésében indul – áll az érintettek közös közleményében.

Fotó: Vasvári Tamás/MTI

Az életmódváltás szükségességét kiemelten fontosnak tartja a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület, melynek missziója, hogy edukációval és programokkal hívja fel a figyelmet a társadalmunkat érő számtalan lehetséges ártalomra, tudatosítja az emberekben ezek kockázatát, és megoldási módokat kínál ezek csökkentésére.

Ennek jegyében indították útjára többek között 2021-ben a fustmentes.hu-val közösen Dobj le 100 kilót elnevezésű kampányukat, amely a közlekedési, vásárlási szokások átalakításától a komposztáláson át a dohányzás ártalmainak csökkentéséről történő tájékozódásig olyan gyakorlati példákat mutat be, amelyek tudatos döntésekkel, de életünk drasztikus átalakítása nélkül járulhatnak hozzá a károsanyag-kibocsátás és az ahhoz kapcsolódó egyéni és környezeti ártalmak kimutatható csökkentéséhez.

Ezt a szemléletet erősítené Magyarország legnagyobb humanitárius szervezete is azzal, hogy szakmai tudással és tapasztalattal segíti az egészségügyi és környezeti ártalomcsökkentés gondolatának népszerűsítését, a civilizációs betegségek visszaszorítását, valamint az életmódváltás ösztönzését.

„Magyarország legnagyobb humanitárius szervezeteként alapvető feladataink közé tartozik az élet és egészség védelme, a betegségek megelőzése, szervezetünk alapelveinek terjesztése, a társadalmi szolidaritásra nevelés, az emberek ösztönzése a jobb életminőség elérésére. Egészségprogramunkban a prevenció mellett az edukációra is kiemelt hangsúlyt fektetünk, és hiszünk benne, hogy az életmódunk megfelelő átalakításával igenis csökkenthetőek az ártalmak a mindennapokban. A Magyar Ártalomcsökkentő Egyesülettel, az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalommal és a füstmentes.hu-val összefogva egy olyan országos szakmai program megalkotását tervezzük, mely jól kidolgozott szakmai protokollok mentén a lakosságot legnagyobb mértékben érintő betegségek szűrését és megelőzését célozza meg” – mondta Váradi Mariann a Magyar Vöröskereszt Véradásszervezésért és egészségfejlesztésért felelős országos szakmai vezetője.