A válaszadók 82 százaléka egyetért azzal, hogy az EU-nak további lépéseket kell tennie az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függés csökkentése érdekében – olvasható a ma közzétett új Eurobarométer-felmérésben, amelyben több mint 26 ezer uniós polgár válaszolt a kérdésekre online formában, november végén.  

Flag,Of,The,European,Union,Eu,,Euro,Bills,And,A
Fotó: Shutterstock

A megkérdezettek 49 százaléka úgy véli, hogy az EU által a gazdasági helyzet javítása érdekében hozott intézkedéseknek pozitív hatásuk lesz, 18 százalékuk szerint negatív hatásuk lesz, 22 százalékuk szerint pedig hatástalanok lesznek.

A megkérdezettek nagy része (83 százalék) szerint az orosz–ukrán háború sürgetőbbé teszi a megújuló energiába való fokozott beruházást. 87 százalékuk úgy véli, hogy alapvető fontosságú az olyan kritikus infrastruktúrák védelme, mint a csővezetékek és az internetes kábelek, míg 83 százalékuk egyetért azzal, hogy a villamos energia ára nem függhet a gáz árától.

A válaszadók 85 százaléka vélekedik úgy, hogy az emelkedő energiaárak erős hatást gyakoroltak a vásárlóerejükre. 56 százalékuk egyetért azzal, hogy a közelmúltbeli áremelkedések főként Oroszország magatartásának tudhatók be, 38 százalék viszont nem ért egyet ezzel a kijelentéssel. A megkérdezettek is tettek már lépéseket, vagy készen állnak lépéseket tenni annak érdekében, hogy csökkentsék energiafogyasztásukat és energiaszámláikat, 

például lekapcsolják a lámpákat, ha elhagynak egy helyiséget (77 százalék) és csökkentik otthonaikban a hőmérsékletet (58 százalék).

A gyorsfelmérés szerint az európai polgárok kifejezetten támogatják a humanitárius segítségnyújtást (88 százalék), valamint a háború elől menekülők befogadását (82 százalék). Tíz válaszadóból hét támogatja az orosz kormánnyal, vállalatokkal és magánszemélyekkel szembeni gazdasági szankciókat, valamint Ukrajna pénzügyi megsegítését. A polgárok többsége egyetért az állami tulajdonú orosz média betiltásával (63 százalék), valamint az Ukrajnának szánt katonai felszerelések beszerzésének és szállításának finanszírozásával (59 százalék).