Egy régi térkép, amely feltehetően azt a helyet jelöli, ahol német katonák a második világháború idején több millió euró értékű műtárgyat és drágakövet rejtettek el, kincsvadászok tömegeit vonzotta Hollandiába – írta a Reuters.

Mussolini Visits OKH Mauerwald Headquarters
Fotó: Library of Congress / Getty Images

Fémdetektorokkal és ásókkal felfegyverzett emberek járják csoportosan a Hollandia keleti részében fekvő Ommerent körülvevő mezőket, miután kedden a nemzeti archívum nyilvánosságra hozott egy régi háborús kincsestérképet.

Az archívum szerint a dokumentum által megjelölt helyen négy nagy, gyémántokkal, rubinokkal, arannyal, ezüsttel és ékszerekkel teli ládát rejtettek el náci katonák, amelyeket 1944 augusztusában, egy bank felrobbantása során zsákmányoltak.

A térképet nem sokkal a második világháború vége után kobozták el egy katonától, és adták át annak a holland intézetnek, amelynek feladata a németek által ellopott hazai tőke felkutatása volt. A térképet tartalmazó dossziét a héten hozták nyilvánosságra, miután letelt a titkosítás maximális, 75 éves időtartama.

Nem tudjuk, hogy a kincs létezett-e. 1947-ben az intézet több sikertelen kísérletet is tett a megtalálására, azonban rengeteg ellenőrzést végeztünk, és magát a térképet, valamint a történteket megbízhatónak találtuk. Akár az is lehet, hogy valaki már rég kiásta

 – mondta Anne-Marieke Samson, az archívum szóvivője.

A csekély esély, hogy valóban megtalálják az értéktárgyakat, nem riasztotta el az amatőr kincsvadászokat, és az sem, hogy a gyors meggazdagodásnak jogi akadályai is lehetnek.

Egy térkép, amelyen egy három fából álló sor és egy piros kereszt jelöli azt a helyet, ahol a ládákat elrejtették, beindítja az emberek fantáziáját. De bárkinek, aki talál valamit, jelentenie kell nekünk, úgyhogy majd meglátjuk, mi lesz

– mondta Klaas Tammes, Ommeren korábbi polgármestere, aki azt az alapítványt vezeti, amelynek a tulajdonában vannak azok a földek, amelyek talán a kincset rejtik.

A holland törvények szerint a felfedezett kincseken a megtalálónak és a földtulajdonosnak egyenlő arányban kell osztozkodnia.