Közélet

Rendőrgyilkosság: a szakértő szerint drága ügyvédekkel meg is úszhatja a börtönt az elkövető

Legalábbis erről beszélt az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Közben előzetesbe került a gyanúsított férfi.

A csütörtöki budapesti rendőrgyilkossággal kapcsolatban adott interjút ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak. A szakértő szerint könnyen elképzelhető, hogy az elkövető drága ügyvédet vagy ügyvédeket szerez magának, akik akár ki is használhatják a jogi kiskapukat, és ezzel elérhetik, hogy annak ellenére se menjen börtönbe védencük, hogy megölt egy rendőrt. 

Fotó: Mihádák Zoltán

Lomnici szerint a Btk.-ban az áll, hogy az elkövető büntethetőségét, illetve a cselekmény büntetendőségét kizárja vagy korlátozza a kóros elmeállapot. Nem büntethető, aki a büntetendő cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában követi el, amely képtelenné teszi cselekménye következményeinek a felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen. 

Ez azt jelenti az alkotmányjogász szerint, hogy ha bármelyik állapot bizonyítást nyer a büntetőeljárásban, az kizárja, hogy a gyilkost felelősségre vonják. 

Az alkotmányjogász emlékeztetett, hogy büntethetőség esetén az emberölés hivatalos személy sérelmére elkövetve 10 évtől 20 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. 

A rendőrgyilkosság elkövetőjét egyébként szörnyű tette óta kórházban ápolják, szombaton a Bors riporterének sikerült bejutnia a kórterme közelébe, ahol két mondatot tudtak váltani, mielőtt kivezették volna a rendőrök. Ezek alapján kiderült, hogy a hírekkel ellentétben a férfi lábát nem kellett amputálni, a rendőrök megállító lövése nem okozott súlyos kárt a végtagjában. 

 

ügyvédek alkotmányjogász rendőrgyilkosság bíróság
Kapcsolódó cikkek