Csütörtök éjjel egy támadó késsel sebesített meg három intézkedő rendőrt Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A rendőrgyilkosságot elkövető ámokfutót elfogták. A tragikus eset kapcsán péntek délelőtt az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) tartott sajtótájékoztatót.

rendőrgyilkosság
Rendőrgyilkosság: arányos volt az intézkedés, zajlik a nyomozás, hősi halottá nyilvánítanák az elhunytat.
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Az eseményen Gál Kristóf rendőr alezredes, az ORFK Kommunikációs Szolgálatának szóvivője elmondta, hogy este 10 után több bejelentés érkezett arról, hogy az elkövető be akar törni egy lakásba. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kialakított szigorított protokoll szerint több egység érkezett a helyszínre. A kisebb létszámú csapat kezdte meg az adatfelvételt, a nagyobb létszámú, három férfiból álló indult meg a gyanúsított felé, megkezdve annak elszámoltatását.

A sajtótájékoztatón Fürcht Pál Zsolt, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője elmondta, hogy az elfogott gyanúsított kihallgatása jelenleg is zajlik.

Az intézkedő rendőrök hősök voltak

– emelte ki a főügyész, aki részvétét fejezte ki a családnak és a rendőrségnek.

Fürcht elmondta, hogy az eddigi adatok alapján kijelenthető, hogy nem terrorcselekmény történt.

Több ember sérelmére elkövetett emberölés ügyében zajlik a nyomozás.

Hangsúlyozta, hogy aki rendőr sérelmére ilyen súlyos cselekményt végez, az fokozottan veszélyes a társadalomra. Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, így további tájékoztatást egyelőre nem adhatnak.

A késelő lelövéséről videó is készült: a felkavaró képsorokat ebben a cikkünkben nézhetik meg nagykorú olvasóink. 

Gál Kristóf elmondta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a rendészeti államtitkárra, az országos és a budapesti rendőrfőkapitánnyal együtt megtekintette a helyszínt, meglátogatta a kórházban lévő sérült rendőröket, később meglátogatják az elhunyt rendőr családját.

A szóvivő kitért arra is, hogy az elhunyt 29 éves Baumann Péter kilenc és fél éve szerelt fel a rendőrséghez, jó rendőr volt, a legutóbbi éves értékelésén kiválóra értékelték parancsnokai. A rendőrség a saját halottjának tekinti, és hősi halottá nyilvánítását kezdeményezik. A főtörzsőrmester az ORFK közleménye szerint februárban lett volna 30 éves.

Gál Kristóf azzal zárt a sajtótájékoztatót, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alapján az intézkedés szakszerű és jogszerű volt, a lőfegyver használata arányos volt.

Rendőrgyilkosság: ritka, de nem példátlan eset Magyarországon

Ritka jelenség Magyarországon a rendőrgyilkosság, de nem ismeretlen fogalom. Csütörtök éjszaka egy férfi késsel támadt három intézkedő rendőrre Újbudán – közölte a Police.hu. Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester belehalt a sérüléseibe. A rendőrségi épületekre felhúzták a fekete lobogót. Baumann februárban lett volna 30 éves. Cikkünkben sorra vettünk néhányat az elmúlt néhány évtized legszörnyűbb rendőrgyilkosságaiból.