Fel kell marni az útburkolatot a szombati tömegszerencsétlenség helyszínén, annyira megsérült a kiégett autók miatt az M1-es autópálya aszfaltja. Az útkezelő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfő reggeli közleménye szerint kollégáik már a helyszínen vannak és megkezdték az új aszfalt leterítését. 

Fotó: police.hu

Emiatt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 29-es kilométernél forgalom- és sebességkorlátozásra, valamint torlódásra lehet számítani.

Az aszfalt egyébként így nézett ki a csere megkezdése előtt:

A szombati balesetben több mint 40 jármű ütközött, 39 ember megsérült, egy ember pedig életét vesztette. A 44 éves férfi holttestét csak a baleset után órákkal, a roncsok elmozdítása után találták meg. 

A balesetet valószínűleg egy hirtelen porátfúvás okozhatta, erről korábban a Világgazdaság is írt olyan videók alapján, amelyek az ütközés előtti órákban készültek. Sőt, a 24.hu hívta fel a figyelmet rá, hogy a rendőrség közlése szerint órákkal a súlyos tömegszerencsétlenség előtt is történt egy baleset Herceghalomnál, akkor egy személygépkocsi és egy kamion ütközött, feltehetően szintén a porfelhő miatt. Az autópálya-kezelést végző MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Is megerősítette a 24.hu-nak, hogy a két esemény egymás közelében történt.

Az ütközés pillanatát egy fedélzeti kamera is rögzítette