Lebombáztak egy temetőt kedden Herszon közelében az orosz erők – erről számoltak be az ukrán hadsereg helyi képviselői. Egyelőre nem tudni, hogy mi lehetett az oroszok célja, de komoly erőket mozgósítottak a temető ellen: összesen nyolc tüzérségi lövedék is becsapódott a sírhelyek közé.

Az ukránok szerint azonban egyetlen élő ember sem sérült meg, mert nem is voltak a temető közelében az esetkor.
Harcolnak a gyermekeink és a szüleink ellen, most pedig már a halottaink ellen is. Ennyit kell tudni az orosz hadseregről, már egy temetőt sem kímélnek
– mondta az unian.net ukrán portálnak Alekszander Prokudin, a herszoni regionális hadsereg hivatalnoka. Prokudin szerint az érintett temető Mihajlovka településhez tartozik.
Herszont és környékét azóta tartják az oroszok folyamatos tűz alatt, hogy tavaly ősszel az ukrán erők sikeresen visszafoglalták a régiót, legalábbis a Dnyeper jobb partjára eső területeket.
A beszámolók szerint leginkább azokat a településeket lövik, ahol tavaly a legnagyobb ellenállás volt a helyi lakosság részéről az orosz megszállással szemben.