Egyiptomban találkozik Izrael és Palesztina küldöttsége, hogy a ramadánt rendszeresen kísérő erőszakhullám megfékezéséről tárgyaljanak.

Az ünnep alatt is rendszeres a konfliktus a két ország lakói között.
Fotó: Hazem Bader / AFP

A Sarm es-Sejkben megrendezett találkozót az Egyesült Államok és Jordánia is támogatja, ők is képviseltetik magukat az eseményen. Az öt fél korábban február végén ült össze hosszas diplomáciai kimaradást megtörve ezzel, akkor mind az izraeli, mind a palesztin fél elkötelezte magát a konfliktus deeszkalációjáról, ám ezen elhatározás egyelőre nem sok eredményre vezetett.

A találkozó célja támogatni a párbeszédet a palesztin és az izraeli fél között, megállítani az egyoldalú fellépést, az eszkalációt, illetve megtörni az erőszak jelenlegi ciklusát, nyugalmat teremtve – foglalta össze az egyiptomi külügyminisztérium.

A palesztinok reménye egy független állam kialakítása az Izrael által 1967-en elfoglalt Gázai-övezet mentén, Kelet-Jeruzsálemet megtéve a születendő ország fővárosának. A béketárgyalások 2014 óta akadoznak, mivel a palesztin fél szerint Izrael folyamatosan bővíti a területen található telepeit, meggátolva ezzel céljaik elérését.