Közélet

Zelenszkij üdvözli, hogy Hága elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen

Az ukrán elnök szerint a deportált gyermekek valós száma sokkal több lehet, mint 16 ezer.

A Nemzetközi Büntetőbíróság azon döntése, hogy elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen több ezer ukrán gyermek kitoloncolásáért, történelmi jelentőségű

– fogalmazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. „Ez egy történelmi döntés, amely történelmi elszámoltathatósághoz vezet” – mondta az éjszakai videóbeszédében. 

Fotó: ANP via AFP

A deportált gyermekek valós száma sokkal több lehet, mint 16 ezer

– tette hozzá. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen, mert megalapozott a gyanú, hogy 

személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.

A Reuters beszámolója szerint Zelenszkij azt mondta, hogy a gyerekek deportálása „az állami gonoszság politikáját jelenti, amely pontosan ennek az államnak a legfelsőbb tisztviselőjével kezdődik”. Hozzátette: „Lehetetlen lett volna egy ilyen bűnözői akciót végrehajtani a terrorista állam élén álló ember beleszólása nélkül.” 

Oroszország nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) joghatóságát, ezért jogi értelemben is semmisnek tekinti a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova gyermekjogi ombudsman „letartóztatását” elrendelő határozatát – közölte Marija Zaharova külügyi szóvivő pénteken a Telegram-csatornáján.

„Oroszország szempontjából nincs semmilyen jelentősége a Nemzetközi Büntetőbíróság határozatának, egyebek között jogi szempontból sem” – írta Zaharova. 

Oroszország nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróság római statútumának, és nem is terheli semmilyen kötelezettség. Oroszország nem működik együtt ezzel a szervvel, és a Nemzetközi Büntetőbíróságtól származó esetleges letartóztatási előírások jogilag semmisek lesznek számunkra

– hangsúlyozta az orosz külügyi szóvivő.

 

 

orosz-ukrán háború Vlagyimir Putyin Volodimir Zelenszkij
Kapcsolódó cikkek