Gázából mintegy harminc rakétát indítottak Izrael felé, miután az izraeli légierő újabb légicsapással ismét egy páncéltörő rakétát kilőni szándékozó osztaggal végzett a Pajzs és Nyíl hadműveletben szerdán – jelentette a helyi média szerda délután.

Fotó: Mahmud Hams / AFP

Az izraeli hadsereg közzétette az Iszlám Dzsihád osztag elleni legújabb légicsapásról készített felvételeket. Egy olyan járműre lőttek, amelyen a szervezet több munkatársa egy rakétakilövő hely felé tartott.

Palesztin médiajelentések szerint 

legkevesebb egy ember meghalt a légicsapásban. 

Kóser áramot biztosít az izraeli kormány az erre igényt tartó háztartásoknak

Az izraeli kormány több mint tizenegymilliárd forintnyi sékelből alakít ki áramtárolót, ahol kóser áramot fognak tárolni, hogy az arra igényt tartó, rendkívül vallásos háztartások igényelhessenek belőle az otthonuk ellátására. A kóser áram lényege, hogy szigorúan nem szombaton előállított áramról van szó.

Ezt követően a Pajzs és Nyíl hadművelet keddi kezdete óta először megszólaltak a légvédelmi szirénák Askelonban és a Gázai övezettel szomszédos térségben, összesen 

mintegy harminc rakétát lőttek Izrael felé az övezetből.

A kilenc Szderotra irányzott rakéta mindegyikét elfogta a Vaskupola légvédelmi rendszer, amelynek ellenrakéta-indító egységeit már kedden kitelepítették a veszélyeztetett területekre. A gázai rakéták után nem jelentettek izraeli személyi sérüléseket, és anyagi kár sem keletkezett.

Az izraeli hadsereg kedd hajnalban 

a Pajzs és Nyíl néven elindított hadműveletben megölte a Gázai övezetben található Iszlám Dzsihád iszlamista terrorszervezet három katonai vezetőjét, egy héttel azután, hogy ez a szervezet az övezetből több mint száz rakétát lőtt ki Izraelre.