Kisida Fumio japán miniszterelnök a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Jun Szogjol dél-koreai elnökkel a vasárnap Szöulban megkezdett kétnapos látogatásának első napján. A dél-koreai sajtó szerint Jun az elnöki palotában egy ünnepélyes ceremónia keretében fogadta a japán kormányfőt.

Japan’s PM Kishida visits S. Korea
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP

A dél-koreai államfő a megbeszéléseket követően elmondta, hogy Tokió és Szöul magasabb szintre szeretné emelni a kétoldalú kapcsolatokat. A két vezető kifejezte a szorosabb együttműködés iránti szándékát az olyan globális kihívások terén is, mint például Észak-Korea nukleáris programja. Megállapodtak abban is, hogy Dél-Korea szakértőket küld tudományos elemzések elvégzésére a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa helyszínére, ahol Japán az atomerőmű radioaktív tisztított hűtővizét a Csendes-óceánba tervezi engedni, ami sokak szerint káros hatással lesz a tengeri élővilágra.

A szívem megszakad, ha arra a számtalan emberre gondolok, akik borzalmas szenvedéseket és gyászt éltek meg a korszak nehéz körülményei között

– fogalmazott Kisida Fumio arról, hogy a japán birodalom 1910 és 1945 között megszállta Koreát. Jun Szogjol szerint az együttműködés és egyeztetés Dél-Korea és Japán között nemcsak a két ország közös érdeke, de a világbéke és a fejlődés tükrében is szükséges a jelenlegi nemzetközi helyzetben.

A dél-koreai államfő márciusban utazott Japánba, a mostani látogatás pedig ennek viszonzása. A két ország közeledése Washington érdekét is szolgálja, mivel az Egyesült Államok a szövetségeseivel fenntartott kapcsolatai erősítésére törekszik az ázsiai régióban, különös tekintettel Kína befolyásszerzésére, illetve Észak-Korea rakétaprogramjára. Szöul és Tokió között a történelmi múlt adott okot a vitára, amelynek következtében négy éve vannak kereskedelmi háborúban.

Japán és a Dél-Korea felhagy az ellenségeskedéssel

Hét év után először találkozott Suzuki Sinicsi japán és Csu Kjungho dél-koreai pénzügyminiszter a dél-koreai Incshonban, ahol megállapodtak a konzultációk évi rendszerességű megtartásáról. A két tárcavezető azt is elárulta az újságíróknak, hogy Csu Kjungho az idén Tokióba látogat. Suzuki Sinicsi reményét fejezte ki, hogy a két ország folytatni tudja a pénzügyi párbeszédet, ami hozzájárulhat kapcsolatok javulásához.